A mai napon, mint ahogyan már évek óta mindig, ismét fogtam magam és fényképezőgépem, hogy a Bazilika parkolójába zarándokolva tiszteletem tegyem az idei Alfa dzsemborin. Szinte már közhely, hogy az Alfa Romeo találkozók idejére datálódik a valódi tavasz kezdete a városban - mintha az égiek egy cseppnyi mediterrán hangulatot szeretnének varázsolni az olasz gépek összejövetelére. (Hasonlóképp van ez a sorscsapásszerűen szinte mindig esős, zord időben megtartott esztergomi Veteránautó találkozókkal - valaki odafönn nem szereti a régi verdákat...)
Szóval, az idei év első kétgombócos fagyiját nyalva, fülemben a Blueboy: Remember Me-jének dallamával másztam fel a várhegyre, hogy összefussak ezekkel az őrültekkel, akik képesek elviselni autóik megbízhatatlanságát szervízigényességét (remélem így már nem sértek meg egy vérző szívű Alfást sem, bár amúgy sem az volt a célom, esküszöm), cserébe a szépségükért és az érzésért, hogy nap mint nap beleülhetnek. Hiába, az Alfa Romeo tipikus férfiautó, s a jellemzésére is csak hímsoviniszta hasonlatok jutnak az ember eszébe...
Útközben egy nagyon vagány külsejű Ford Taunusba botlottam, amit meg kell osztanom. Emlékszem, középiskolás koromban rengeteg ilyen gép szaladgált még, igaz többségük elég leharcolt állapotban. Most pedig évek óta ez az első tistességes példány, amit láttam.
Úton az Alfa találkozóra: született álomautó a Ford Taunus |
Szomorú meglepetés volt, hogy a korábbi találkozókhoz képest, amikor a Bazilika parkolója, de még a várhagy lábánál lévő parkoló is tömve volt morgó Alfákkal és mosolygós tulajdonosaikkal, idén talán feleannyi verda gyűlt össze. Közülük is jóval többen voltak a vadiúj gépekben feszítő srácok, mint a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évekbéli autókkal idemerészkedő rajongók. Persze szerencsére azért akadtak szép gépek, amelyeket érdemes volt körbevizslatni és megcsodálni a részleteket. A sorból kicsit kilógó Fiat X1/9-es, a mellette, nyitott motorháztetővel vöröslő Alfa 2000-es hosszú percekre lekötött, s ösztökélt tucatszori körbejárásra és kissé talán idióta vigyorgásra. Ezért szeretek idejönni; ezek az autók feledtetik az ésszerűség szürkeségét és a pozitív érzések és ösztönök útjára viszik az embert. A valóságba visszazökkenve konstatálnom kellett, hogy a fenti megállapításom - miszerint az Alfa férfias autó - tökéletes hülyeség. Akárhányszor is jártam körbe a MiTó-t, s bármennyire igyekeztem a részleteiből összeraknom a képet, nem sikerült. Ez az új Alfa nem hím - bocsánat a sz*r szóviccért. Az új Lancia Delta is képviseltette magát - őszintén szólva én ettől a névtől nem egy középkategóriás luxuskocsit vártam volna. Igaz azt sem mondhatom, hogy rossz autó lenne, hiszen a formai játékok, különösen a hátsó lámpák minden téren egyben vanak - de a Delta szó hallatán nekem a murván csúsztatott hörgő négyhengeres hangja ugrik be, s nem a szervómotorokkal mozgatott bőrüléseké.
A gyülekezetet összesen talán háromnegyed óra alatt sikerült végigjárnom - tavaly ugyanerre két óra sem volt elegendő - majd a végén bármennyire is nem akartam, kénytelen voltam bevásárolni egy Sprint GTA-t. Szerencsére annyi józan eszem még maradt, hogy ne a kisebb vagyonba kerülő - bár csodaszép - Minichamps modellt vegyem meg, hanem a kicsit több, mint feleannyit kóstáló Progetto K 1/43-asát. Így ismét egy mini-Romeóval, néhány képpel, valamint egy kicsit több életörömmel - amiből sajnos mostanság országszerte legalább akkora hiány van, mint a gazdaságban a keresletből - távoztam a 2009-es esztergomi Alfa-találkozóról.
Remélem jövőre ismét tömve lesz a Bazilika környéke, s a családapukák vidáman fogják faggatni a régi GTV-k tulajait élményeikről, miközben a csemeték a fagyit és a popcornt majszolják, az anyukák pedig magukban mosolyognak férjük gyermeki lelkesedésén és élvezik a napsütést. Remélem valamikor újra lesz okunk összegyűlni és ünnepelni - nem csak a régi autókat és motorokat, de magát az életet is. Hiszen igazándiból erről szólnak ezek a rendezvények.
Most pedig jöjjenek a képek: