Közhely, hogy a különc emberek akárha zseniálisak is, elviselhetetlenek. Az egyedi gondolkodásmód, a dolgok új nézőpontból való szemlélése bizonyosan eltávolítja az ilyen embereket hétköznapi társaiktól. Az autó története sok-sok ilyen ember története, elég, ha csak a zsarnoki Enzo Ferrarira gondolnunk. Egy hozzá hasonlóan akaratos német úrnak pedig a múlt század közepének olyan nagysorozatú autóit köszönhetjük, amelyek kiemelkedtek a tömegből.

Szülőföldjén az egyik legszebb klasszikusnak tartják, s legtöbben a valóban csodálatra méltó Isabella modellel azonosítják a Borgwardot, de érdemes jobban is megismerkedni ennek cégnek, és különc alapítójának történetével.

Carl Friedrich Wilhelm Borgward 1890. november 10-én egy 13 gyermekes nagycsaládba született a Hamburg szegénynegyedének számító Altonában. Már egészen fiatalon elhatározta, hogy autókkal akar foglalkozni, és következetesen ki is tartott ezen elhatározása mellett, pedig családjának nem nagyon volt pénze iskoláztatására. Mégis sikerült kijárnia a gépészeti főiskolát, ám karrierjét megakasztotta az 1914-ben kirobbant világháború.

Carl F. W. Borgward (1890-1963) (Forrás)

A háború után Ernst Baerold kicsiny cégénél, a Bremer Reifenindustrie GmbH-nál helyezkedett el, amely a brémai Hansa-Lloyd autógyárnak szállított kerekeket, illetve hűtőket. Hamarosan résztulajdonos lett a mindössze húszfős vállalatnál, majd teljesen átvette az irányítást fölötte, amely ezután Bremer Kühlerfabrik Borgward & Co. néven szerepelt. Ám Borgward nem érte be ennyivel, ő autót akart gyártani! Sokáig kereste a lehetőségeket, miként szállhatna be saját gyártmánnyal az autópiacba; ez a lehetőség végül 1921-ben jött el, amikor bemutatta egyhengeres kétütemű, 2 lóerős motorral szerelt háromkerekű kisáruszállítóját. Sokan gúnyolták ezt a motorizált targoncát, a "szegény ember vizitkártyájának" nevezték, kis teljesítményű motorja után pedig a Blitzkarren ("Villámtaliga") csúfnevet kapta. Mindezek ellenére a kocsit az iparosok vették, mint a cukrot, és Borgward, valamint társa, Wilhelm Trecklenborg komoly haszonra tettek szert. 1928-ban a két vállalkozó megvette a Louis Gartner részvénytársaságot, amely autókarosszériákat készített. Ugyanebben az évben jelent meg a 11 tonnás Borgward Superior teherautó, a továbbfejlesztett Blitzkarren pedig Goliath Pionier néven került forgalomba; ez utóbbinak nemsokára készült személyszállító változata is.

1924 Borgward Blitzkarren

1932 Goliath Pionier

Időközben nagyon súlyos anyagi helyzetbe került az a Hansa-Lloyd, amelynek Borgwardék annak idején hűtőket gyártottak, s amelynek épületei az immár Goliath Werke Borgward & Co. névre hallgató vállalat tőszomszédságában álltak. 1929-ben a Hansa-Lloydot birtokló bankok eladásra kínálták fel részesedésüket a cégnél, amire Borgward azonnal lecsapott. 150 ezer Birodalmi Márkáért döntő többséget szereztek a vállalatnál, 1931-ben pedig teljesen átvették azt. Így egy valóságos birodalom jött létre Hansa-Lloyd Goliath Werke Borgward & Trecklenborg néven, amely mintegy 8000 embert foglalkoztatott. Ennek a cégnek a modellkínálata gyakorlatilag a teljes piacot lefedte: a Goliath kicsi, olcsó, míg a Hansa az újonnan kifejlesztett felülvezérelt 1100-as és 1700-as típusokkal közepes méretű típusokat, illetve később nagy, 3. 5 literes kocsikat gyártott. Borgward néven teherautók készültek, például a Goliathal közösen gyártott FW200-as háromkerekű, amely jóval elegánsabb kivitelű a Blitzkarrenhez képest. 

Borgward FW 200 (Forrás)

1937 Borgward Hansa 1100 (Forrás)

Borgward Hansa 1100 Cabrio (Forrás)

Ekkor azonban Borgward néven már tervbe volt véve egy luxuskocsi is. Valóságos csodának számított a gazdasági válsággal és inflációval sújtott Németországban Borgward és Trecklenborg cégének virágzása. Pedig valóban ez volt a helyzet; a modellpaletta teljes átalakításával, új motorok kifejlesztésével és fa helyett acélkarosszéria alkalmazásával sikerült a haldokló Hansa-Lloyd céget Hansa néven újra nyereségessé tenni; olyannyira, hogy 1937-ben egy új, 223 ezer négyzetméteres alapterületű üzemcsarnokot kellett felhúzni. Az új üzem messze kiemelkedett a kor többi autógyártóihoz képest: nem volt sem zsúfolt, sem piszkos, a gyárépület körül pedig végig füvesítették a területet, olyan volt, akár egy mai autógyár. Ekkoriban kezdték el alkalmazottai tisztelettel Borgwardot "a Főnök" néven emlegetni. Egy nézeteltérés miatt Trecklenborg 1937-ben kilépett a cégtől, így Borgward most már minden téren saját elképzeléseit valósíthatta meg. 1938-ban végre egy igazi autó mutatkozott be a nevén: a nagykategóriás Borgward 2000/2300, amely limuzin és kabrió karosszériákkal került forgalomba.

1938 Borgward 2300 (Forrás)

Borgwardot általában mindenki szívélyes emberként ismerte; a láncdohányos férfi boldog-boldogtalant cigarettával kínálgatott, akár tisztségviselőről, akár egy munkásáról volt szó. Ha viszont valami miatt kezdte elveszíteni türelmét, csak ennyit mondott: "Vigyázat, kialudt a cigarettám!". Munkatársaitól és beosztottjaitól vasfegyelmet követelt meg, ám a kiemelkedő teljesítményt kiemelkedően jutalmazta. Sajnos azonban a náci vezetés egyre inkább a befolyása alá vonta a politikához mit sem értő Borgwardot; Hitler háborús gazdasági vezetővé nevezte ki őt. A gyártmánysor is egyre inkább a háborús előkészületekre állt át: előtérbe kerültek a katonai teherautók, az elektromos kisteherautók, féllánctalpasok, (Sdkfz 251), harckocsik (Panzer Ausf. IV) és más hasonló járművek.

1940 Borgward Einheits Lkw 2.5 ton (Forrás)

1938-1943 Borgward HL m. 11 (Forrás)

A második világháború után komoly árat kellett fizetnie ezért a ballépésért: üzemének több mint kétharmadát porig bombázták a szövetségesek, 8000 munkásából mindössze 400 maradt. Őt magát a nácikhoz fűződő kapcsolata miatt letartóztatták, s csak 1948 engedték szabadon.

Borgward pedig 1949-ben, 59 éves fejjel szinte a semmiből mindent újrakezdett. Először újjáépíttette brémai gyárát, majd megkezdte a Borgward, Lloyd és Goliath modellek új generációjának kifejlesztését. Az első eredmény az 1949-es Borgward Hansa 1500 volt. A kocsi felülvezérelt, 52 lovas négyhengerese a háború előtti Hansa 1100/1700 Konsul típusok motorjának továbbfejlesztése volt. Már magában az OHC elrendezés is technikai kuriózum volt akkoriban, ám ami igazából kivételessé tette az autót, az az önhordó pontonkarosszéria volt. A markáns rombusz-emblémával ellátott Borgward Hansa 1500 volt ez első háború utáni német autó - a nagyok, mint az Opel, vagy a Ford, csupán régi modelljeik felújított változatait kínálták. A kocsi hamar népszerűvé vált, és kijöttek nagyobb, 1. 8 literes 60 lóerős benzines, és szintén 1. 8 literes 42 lovas dízel változatai is. A Borgward Hansa 1500 képezte a cég sportprogramjának alapjait. 1950-ben mutatták be az 1. 5 literes motor 100 lóerősre tuningolt változatát, amelynek teljesítményét 1954-ben az először a Goliath-nál alkalmazott benzinbefecskendező segítségével 115, majd 135 lóerőre növelték. 1953-ban a dízel változattal döntöttek meg számos E-osztályos rekordot. Ugyanabban az évben indítottak egy speciálisan felkészített Hansa 1500-ast a Le Mansi 24 óráson. Bár a Borgward korlátozott pénzügyi lehetőségei miatt mindig is hátránnyal indult az autósportban, mégis sikerült többször is diadalmaskodnia: első hely az Avuson, 198 km/h-s rekord és első hely a Grenzlandringen, kategóriagyőzelem az 1956-os Mille Miglián, első hely a Nürnburgring Eifel futamán, második hely az 1957-es Hegyiverseny bajnokságban - elég tiszteletet parancsoló teljesítmények. A félelmetes Carrera Pan Americana versenyen a Borgward autója jó ideig a Porsche előtt haladt, ám végül egy baleset miatt elúszott az első hely.

1947 Borgward Hansa 1500 RS

1949 Borgward Hansa 1500

1952-1954 Borgward Hansa 1800 D (Forrás)

1952 Borgward Hansa 1500 Cabrio

1952 Borgward Hansa 1500 Combi (Forrás)

1954 Borgward Hansa 1500 Sport Coupé

Borgward Hansa 1800 Diesel Coupé

Idilli német utcakép az ötvenes évekből

1952-ben a nagykategóriában, a Mercedes vetélytársának szánták a Hansa 2400-as típusjelű pontonkarosszériás, vagy még elegánsabb Pullmann kivitelű limuzint; ám a 2. 4 literes 82 lóerős hathengeressel, és a Hansamatic névre keresztelt automataváltóval szerelt kocsi a kezdeti lelkesedés ellenére kevéssé váltotta csak be a hozzá fűzött reményeket.

1956 Borgward Hansa 2400 (Forrás)

1956 Borgward Hansa 2400 Pullmann (Forrás)

Annál inkább bejött azonban az 1954 nyarán bemutatott Isabella. A kocsi eredetileg a Hansa 1500 továbbfejlesztése volt, ám jó ideig együtt szerepeltek a kínálatban. Az Isabella név - a legenda szerint - szintén Borgward temperamentumos természetére vezethető vissza. Az autó fejlesztésének vége még mindig nem találtak nevet az új modellnek. Borgwardot egyik munkatársa sürgetni kezdte, hogy valamit mondani kéne már a részletekről kérdező újságíróknak. Borgward így morogta le az illetőt: "Felőlem akár hívhatják Izabellának is!". Így lett ez a Borgward legismertebb típusának neve. Technikailag a kocsi a Hansa 1500-ason alapult, így kezdetben annak 1498 köbcentis négyhengeresének 60 lovas változatát kapta meg. Az autó amerikai stílusú karosszériájára nézve elég nehéz elhinni, hogy egy ilyen viszonylag kis erőforrás dolgozott benne; ám még ez is elegendő volt a 135 km/h-s végsebesség eléréséhez, a későbbi 75 lóerős Isabella TS változatok pedig már 150 km/h-val repeszthettek. Az Isabella számtalan karosszériaformában létezett; kapható volt kétajtós szedán, kombi, exportra szánt pick-up, kabrió és 1957-től kupé változatban is. Az utóbbi szépségével még mindig képes könnyeket csalni a német oldtimer-rajongók szemébe; s bár az ízlés abszolút szubjektív dolog, nehéz lenne vitatni, hogy a korszak egyik legszebb autója volt. Természetesen az Isabella motorját sem hagyhatta Karl Brandt, a Borgward konstruktőre tuning, és versenyváltozatok nélkül. Az Isabella TS a maga idejében roppant eredményes túraautónak számított: számos hegyiversenyen bizonyított, az 1958-as freiburgi hegymeneten pedig a Bonnier vezette kocsi még új rekordot is futott, az éves összesítésben pedig a 2. és 3. helyet szerezték meg a Borgward kocsik a Porsche mögött. Emellett diadalra vitték még Spa-ban, az argentin Nagydíjon, Silverstone-ban, Goodwoodban, Brands Hatch-ben és még számtalan más eseményen. A kompakt, benzinbefecskendezős, kettős gyújtású (alias Twin Spark) 1500-as motornak Karl Brandt elkészítette a Formula versenyautókba szánt változatát is. 1959-ben, miután a Borgward egyre nehezedő anyagi helyzete miatt visszavonult az autósporttól, ezt a motort az angol Cooper vette meg, és beépítette saját Formula-2-es autóiba. A csapat versenyzője, Stirling Moss kategóriájának szinte minden versenyét megnyerte vele, többek között roueni és a syracuse-i Grand Prix-t.

1959 Borgward Isabella

1960 Borgward Isabella Combi

1955 Borgward Isabella TS DeLuxe Cabrio

1959 Borgward Isabella TS DeLuxe

Amitől legenda a Borgward: Isabella TS Coupé (Forrás)

Az Isabella bemutatásakor még minden rendben volt Carl Borgward cégénél; autói százezres nagyságrendben készültek, tevékenységi körét ki akarta terjeszteni többek között helikoptergyártásra (ezt a neves repülőmérnök, Focke tervezte), és 1954-ben Argentínában megalakult a cég első külföldi leányvállalata Borgward Argentinia S. A. Industrial (Dinborg) néven a Rastrojero nevű kisteherautó építésére. Emellett saját fémfeldolgozó üzemet létesítettek, hogy függetlenné válhassanak a beszállítóktól.

Borgward Kolibri (Forrás)

Borgward Isabella négy ajtós prototípus

1967 Borgward Rastrojero (Forrás)

Az ötvenes évek végére azonban megváltozott a helyzet. Az egyre nagyobb konkurencia miatt jelentősen visszaesett az export, ami pedig a cég bevételeinek majdnem kétharmadát jelentette. Ráadásul az egyre gazdagabb német vásárlóközönség már nem volt fogékony a Goliath és Lloyd féle kisautók nyújtotta olcsóságra. Válaszul Borgward bemutatta az Opel Rekordhoz feltűnően hasonlító, négyhengeres 38 lóerős boxermotorral szerelt Lloyd Arabellát, amelyet nemsokára már saját nevén forgalmazott. Ám az autó bevezetésekor súlyos minőségi problémákkal küzdött, s bár ezeket a gyermekbetegségeket viszonylag hamar orvosolták, a vevők nem igazán szavaztak bizalmat az Arabellának. Hasonlóképp nem sikerült vásárlókat megnyerni az 1960-ban bemutatott a 2. 3 literes 100 lovas hathengeressel szerelt P100-as luxuskocsival, amelynek kifejlesztése pedig kemény Márkamilliókba került (pl.: az autóban úttörő módon a Citroenéhez hasonló légrugózás volt).

1960 Borgward P100 (Forrás)

1959-1963 Borgward Arabella DeLuxe Coupé

Bár Carl Borgward cégcsoportja a maga 20 ezer fő alkalmazottjával nagyvállalatnak számított, igazából mégiscsak egy magánvállalkozás volt, és nem kelhetett versenyre az igazi gigászok által támogatott Opellal, vagy Forddal. 1960 végére elfogyott Borgward pénze, és a - valószínűleg a konkurencia által erősen befolyásolt - bankok sem voltak hajlandó további hiteleket nyújtani, sőt, addigi kintlévőségeiket is kezdték visszakövetelni. 1961-ben végleg összeomlott a cég; a Borgward, Goliath és Lloyd üzemeket bezárták, a dolgozókat szélnek eresztették; megsemmisült az összes tervbe vett prototípus, köztük Focke helikoptere is. A gyártóeszközök egy része Mexikóba került, ahol a FANASA (Fabrica Nacional de Automóviles S. A.) egészen 1970-ig készítette a nagy P100-as limuzint, míg a teherautókat a Spanyol Borgward-Iso gyártotta még egy rövid ideig.

FANASA-Borgward GL 230 (Forrás)

Carl Borgwardot rettenetesen megviselte, hogy immár másodszor - és véglegesen - összeomlott az életműve. Egészségi állapota megromlott, és 1963. július 28-án 73 évesen szívinfarktusban elhunyt. Sokan a mai napig az amerikai Preston Tucker történetéhez hasonló összeesküvés-elméletet hirdetnek, mely szerint a Borgward céget aljas eszközökkel a vetélytársak vitték csődbe. Az igazság valószinűleg már soha nem fog kiderülni, s Carl Borgward remek autói ma már csak az oldtimer katalógusok lapjain szerepelnek, a rajongók emlékezetében és a gyűjtők garázsában léteznek.