Az amerikai autók történelmében számtalan ikonikus szereplőt találhatunk - köztük a kiemelkedően elegáns és drága Duesenberggel, a terepjáró szupersztár Jeeppel, vagy az amcsi sportautó kategóriát újrateremtő Corvettel. A mai történet főszereplője is hasonlóan karakteres járgány, noha mifelénk jóval kevésbé ismert az előbb felsoroltaknál. Engedjétek meg, hogy bemutassam azt az autót, ami a tejeskocsi szimbólumává vált a tengerentúlon. Egy olyan autót, amelynek gyártási idejével csak a Bogáré hasonlítható össze: a Divcót.

A tejesember választása: Divco hot-rod

Történetünk főhőse egy George Bacon nevű mérnök, aki 1904-ben kezdte pályafutását az ohiói Columbus Buggy-nál. A korábban Iron Buggy néven nagykerekű lovaskocsikat gyártó cég 1903-ban vette fel kínálatába a benzin -és elektromos hajtású automobilokat, mintegy előre menekülve a döglődő lovaskocsi bizniszből. Számos, később legendássá váló figura kezdte itt pályafutását, mint a későbbi gumimágnás Harvey S. Firestone, vagy az autógyártó Edward W. Rickenbacker.

George Bacon (Forrás)

Columbus Electric brossúra (Forrás)

Bacon a Columbusnál eltöltött három év alatt nagy tapasztalatra tett szert az elektromos járművek tervezésében, így amikor felkereste őt a Columbuséhoz hasonló nagykerekű kocsikat gyártó William C. Anderson, hogy megbízza egy vadonatúj elektroautó kifejlesztésével, örömmel vállalta a feladatot.
A detroiti cégnél egy Elwell-Parker motoros, meglehetősen maradi, hintóformájú autót kezdtek gyártani, ami meglepően sikeresnek bizonyult. Az első világháborúig több, mint évi 1000 példányt adtak el, ebből a Detroit Electricnek nevezett járgányból. A húszas évek elejére azonban megcsappant a kereslet az ódivatú gép iránt, s a vevőket olyan trükkökkel sem sikerült becsapni, mint a benzines autókat idéző orr-rész. Bacon vezető mérnökként szorgalmazta a haszonjárművek fejlesztését, ami jó alternatívát kínált a cég életben maradására.

1922 Detroit Electric Coupé - kicsit divatjamúlt... (Forrás)

"Modernizált" Detroit Electric 1919-ből, hamis hűtőráccsal (Forrás)

1922-ben bemutatta egy teljesen új tejeskocsi prototípusát, amelynek elölről nyíló ajtaja megkönnyítette a sofőr be -és kiszállását, továbbá bármilyen pozícióban lehetett vezetni: elöl-hátul, jobb és baloldalt egyaránt. Hamar kiderült azonban, hogy az elektromos hajtás - pontosabban az akkumulátorok - nem alkalmasak a feladatra: a hideg téli napokon, illetve teherrel megpakolva hamar kifogyott a szuszból a kis furgon. Bacon egyszerűen, benzinmotorral oldotta volna meg a problémát, ám Anderson elzárkózott ettől. Végül különvált kettejük útja, s Bacon néhány befektető segítségével új céget alapított tejesautója kifejlesztésére és gyártására. A Ft. St. West városrészben 1924-ben megalapított Detroit Industrial Vehicle Company, röviden Divco, dobozforma tesztautói még abban az évben utcára gördültek. Meghajtásukról egyelőre LeRoi gyártmányú traktormotor gondoskodott; 1925-ben már 25 prototípus teljesített szolgálatot a Detroit Creamery flottájában. Az így szerzett tapasztalatokat felhasználva, 1926-ban mutatkozott be a megerősített kuplunggal és fékrendszerrel, valamint a szállítmány hűtésére szolgáló generátorral ellátott, 2,2 literes, négyhengeres Continental motorral és négyfokozatú Warner váltóval szerelt Divco Model A, az úgynevezett multi-stop teherautók - magyarul talán terítő furgonnak nevezhetnénk - őse. Az autó sorozatgyártása az egykori Gemmer Manufacturing Corp. gyártelepén indult meg Detroitban.

1926 Divco Model A (Forrás)

Bár kedvezően fogadták a kis tejeskocsit, a fejlesztésére hatalmas összeg ment el, így a céget már 1927-ben át kellett szervezni, új befektetők bevonásával; így jött létre a Divco-Detroit Corporation. Az autó fejlesztése folyamatos volt, de a nagy gazdasági válságba belebukott a cég; 1931-ben a befektetői csoport kivette Bacon kezéből a kormányt, majd egy évvel később a motorokat szállító Continental szerezte meg az irányítást. Ők az autók összeszerelését saját üzemükbe telepítették, egyedül a kormányművek gyártása maradt a Gemmer gyárban, a Merrick Avenue-n.
Bacon kiválásának évében mutatkozott be az új kialakítású, ún. Drop-frame felépítésű Model H, amely a Divco későbbi modelljei alapjául szolgált.

A Merrick Avenue-i Divco gyár (Forrás)

1933 Divco Model H (Forrás)

1936-ban a Fageol testvérek vették meg a Divco céget; a kompakt tejeskocsi remekül kiegészítette saját, Twin Coach márkájú teherautóik sorát. Hamarosan a Divco új szériás, ismét egyszerű, dobozforma modelljei már Divco-Twin Coach néven kerültek forgalomba.

A Helms Pékség flottája: Divco-Twin Coach (Forrás)

1941 Divco-Twin Coach

 Az 1937-ben bemutatott Divco Twin Model U radikálisan különbözött elődeitől. A balszerencsés Chrysler Airflow-tól átvett forma és a jellegzetes pisze orr olyan egyedi és bájos külsőt kölcsönzött az autónak, amivel magasan kiemelkedett vetélytársai közül - ez a kialakítás majd' ötven évig maradt a Divco autók jellemzője. Bár a meghajtásáról még mindig a régi Continental négyhengeres gondoskodott,a Warner erőátvitelt és az irányítórendszert az igényekhez igazították. Egyetlen pedál szolgált a fékezésre és a kuplungolásra: félig lenyomva a pedált kuplungolt, teljesen lenyomva fékezett az autó; gázadásról a váltókar tetején elhelyezett gomb gondoskodott - a kis gépet egészen 75 km/h végsebességre gyorsíthatta sofőrje! A karos működtetésű harmonika ajtók megkönnyítették a sofőr ki -és beszállását, hátul dupla csomagtérajtó segítette a rakodást. Hamarosan teljesen szigetelt csomagterű hűtőautó kivitel is forgalomba került, ami ismét a tejvállalatok elsőszámú kedvencévé tette a kis Divcót.
Háromféle kivitel készült a különböző igények kielégítésére: tejeskocsi kivvitel az UM (U Milk), a sütödéknek szánt modell az UB (U Bakery), míg a nagyobb tengelytávú UL a mosodák, ruhatisztítók és csomagszállító vállalatoknak szánt verzió volt.
A megnövekedett igények miatt egy új, a korábbinál majdnem háromszor nagyobb gyártóhely létesült Warrenben.

1937 Divco-Twin Coach Model U (Forrás)

 A második világháború alatt teherautók készültek a Divco telephelyén, majd a harcok befejeztével, immár a Twin megjelölés elhagyásával folytatódott a beceneve után hivatalosan is Snub-Nose-nak keresztelt autók gyártása. A kis Divco furgonok gyakorlatilag egyeduralkodóvá váltak kategóriájukban, amelybe nem tudott számottevő sikerrel betörni sem a Ford, sem az IHC (International). Megjelentek az erősebb, hathengeres Continental motorokkal szerelt ULM modellek, 3-4 tonna össztömeggel  A darabszám csúcsot 1948-ban érte el a cég, amikor 6385 teherautót sikerült eladni - ez a háború előtti évek forgalmának duplája volt. A korszakra jellemző módon a Divco kereskedések kis gyerekautókat is kaptak, melyek természetesen a Piszeorrú autó formáját követték.

Divco ULM hirdetés (Forrás)

1948 Divco UM (Forrás)

Kicsi és nagy Divcók (Forrás)

Az ötvenes években aztán jelentősen visszaestek az eladások - a házhoz szállított tejet és kenyeret lassan elkezdte felváltani a szupermarketek kínálata. A szorongató kilátások miatt a Divco fejlesztésekbe fogott, amelynek eredményeképp 1956-ban bemutatkozott a nagyobb, elsőkerék hajtású Dividend széria, amelybe a Continental négy -és hathengeresek mellett a Hercules hathengeres motorjait is beszerelték. Ezzel a modellel nagyobb szeletet tudott kihasítani a cég a hagyományos szállítójármű piacból, s hogy a növekedés fennmaradjon, egy évvel később megvásárolták az indianai Richmondban székelő iskolabusz gyártó Wayne vállalatot. Az ő segítségükkel a hatvanas évek elejére a Dividend sorozat már egy komoly, könnyű szállítójármű sorozattá nőtte ki magát, amelynek 1-3 tonnás furgon verziói mellett 1959-60-ban létezett kisbusz, majd '61-ben hat tonnás hűtőkocsi kivitele is.

1957 Divco 300C (Forrás)

1959 Divco-Wayne Dividend Bus (Forrás)

1957-1968 Divco Dividend (Forrás)

A Wayne átvételével a Divcóhoz került a Miller-Meteor halottas -és mentőkocsi gyár, a Cincinatti-béli Gruen Watch elektronikai műszergyár, valamint a kanadai Estavan és egy angol lakókocsi gyártó vállalkozás is.
A kis Piszeorrú Divco tejeskocsi gyártása sem maradt abba, a modernizált Sub-Nose 306-os széria is megkapta az újonnan bevezetett hathengeres Nash, illetve hármghengeres kétütemű Detroit-Diesel 3-53N motorokat. 1964-ben a már-már átláthatatlan motorválasztékot az új, hathengeres Ford F240 és F300 vasakkal söpörték tisztára.

Korai hatvanas évekbéli Divco 300C hűtőkocsi (Forrás)

1965 Divco 300C Snub-Nose (Forrás)

1968-ban a Divco-Wayne a Boise-Cascade vállalat irányítása alá került, amely a Divco modellek gyártását a Highway Products Ohió-állambéli Kent városában működő gyárába helyezte át - abba a gyárba, ahol korábban még a Fageol-féle Twin Coach buszok készültek. 1968-ben a detroiti üzem gyártósorát átköltöztették Delaware-be, egy egykori darugyárba, ahol az új tulajdonos, Glenn Way és cége, a Correct Manufacturing 1969-ben indította újra a termelést, a Dividend modellek helyett a kis 300-as és 200-as szériás Divco furgonokra alapozva.A 2-3 tonnás autók a Ford benzinmotorok mellett Detroit-Diesel, Caterpillar és Deutz dízelmotorokkal, és háromfokozatú automata váltóval is elérhetők lettek.

Divco hirdetés (Forrás)

A Correct Manufacturing anyagi helyzete megrendült a nyolcvanas évek elején. A tulajdonos Glenn Way 1986-ban agyvérzést szenvedett, s a pozícióját átvevő ügyvédek végül bezárták a már csak igen kis darabszámú autót gyártó céget. Az utolsó Divco 206-os modellek felépítése a motorok és az erőátvitel kivételével megegyezett az 1937-ben bemutatott elődével, amivel az egyik leghosszabb ideig gyártott autók közé tartozik - akárcsak a Bogár, vagy a hozzá hasonló célszerszám, a Checker taxi.

1985 Divco Model 300B (Forrás)

A vidám formájú, Piszeorrú Divco tejesautók hasonló ikonjai a mára végérvényesen elmúlt amerikai álomnak, mint az az ötvenes évek fecskefarkas rock'n roll verdái. Képesek elhitetni hogy a világ tulajdonképpen szép, mégha ezt a szépséget csupán műanyag és acél álarcok viselik...

Divco autók felvonulása (Forrás)