Autótörténelem

Az Atalanta cég 1937-ben kezdte építeni kompakt sportkocsijait, amelyek legfőbb jellegzetességei a független kerékfelfüggesztés, és az Albert Gough tervezte felülvezérelt, háromszelepes 78 lóerős 1. 5, illetve kétliteres négyhengeres motorok voltak. Nem sokkal a bemutatkozás után megjelent a kis kétüléses Arnott kompresszoros, 98 lóerős változata is, amellyel már komoly versenygépnek számított az Atalanta. Az igazán nagy durranás azonban a Lincoln Zephyr 112 lóerős 4. 4 literes V12-esével és háromsebességes erőátvitellel szerelt autó volt, amely elegáns, kétajtós sportkupé, Saloon, lehajtható tetős négyüléses Drophead coupé és nyitott kétüléses Convertible vagy Roadster karosszériával készült. Mindemellett az autó kompresszoros változata „Madge” Wilby vezetésével komoly versenygépnek is számított, amely számos futamon diadalmaskodott. Az igényes kivitelezés, a kedvező ár és a nagy teljesítmény ellenére a világháború kitöréséig rapszodikusan kevés Atalanta készült; egyes források 15, míg mások ennél is kevesebb, csupán hat autóról tudnak. Akárhogy is, abból az időszakből mindössze egy működőképes példány, egy Abbotts karosszériás Drophead Coupé maradt fenn.

A háború után Richard „Dick” Gaylard Shattock vette át a céget, amely ezután RGS Atalanta néven működött tovább. Shattock teljesen eltért az addig járt úttól, és a precízen megépített luxus / sportjárgányok helyett egy sokkal egyszerűbb kitautót fejlesztett ki, amilyet akkoriban minden második faluban lehetett vásárolni Angliában. 1952-ben mutatta be ezt az új vázat, amelyet 112-130 fontos áron kínált. Egy évvel később megvette a North East Coast Yacht Building and Engineering Co. céget, amelynél a John Griffiths tervezte üvegszálerősítésű műanyag karosszériák készültek. 1953 végére már állítólag több mint húsz kasztnit adott el; ezekbe a megrendelők Ford Ten, majd Austin Seven, Lea-Francis, sőt, Bentley, Aston-Martin és Jaguar motorokat is építhettek. A karosszéria kétféle, kétüléses rövid és négyüléses hosszú tengelytávú kivitelben készült, 1954-től pedig keménytetőt is kínáltak. Egyes igényesebb sportverziók - különösen amelyek Jaguar C-Type erőforrást kaptak - alumínium karosszériával, és kulcsrakész kivitelben kerültek a vevőkhöz. 1958-ban a karosszériák gyártását a rickmansworthi Precision Reinforced Mouldings Ltd vette át, és ezzel egyidőben az építőkészletek ára is jelentősen csökkent, 49 és 110 font közé. Az eladások azonban nem úgy alakultak, ahogy Shattock számította, s végül 1962-ben az Atalanta bezárása mellett döntött. Nem ismert az addig elkészült autók száma, ám az bizonyosra vehető, hogy kevés Atalanta került utcára, és a túlélők száma is csupán néhány darab lehet.

 

 

 

 

Az Atalanta nevet és autókat évtizedekig elfelejtették, csupán az autós enciklopédiák lapjain, nem túl jelentős gyártóként lehetett olvasni róla. Ez a helyzet az utóbbi években, a "nagy" klasszikusok elfogyásával - hiszen már szinte minden régi Ferrarinak, Jaguarnak van helye egy légkondícionált garázsban, s ha nagy ritkán gazdát is cserél egy-egy darab, az irreális összegekért történik - változott meg. Az eddig másodvonalbéliként kezelt járgányok főszereplőkké léptek elő a piacon; ennek megfelelően található a neten csúcsra restaurált, közel 800 ezer Dollárért kínált RGS Atalanta Jaguar is. Úgy tűnik, az igazi klasszikusok mégsem felejtődnek el - csupán visszavonulnak a háttérbe, hogy az idő nemesítse őket, s elfeledtesse a hírnevükön esett csorbát.