Izrael járműgyártásáról mostanság a legtöbb embernek a Harci szekér, és a különböző személyzet nélküli repülőgépek, UAV-ok jutnak az eszébe. A hatvanas évek elején azonban még egy sokkal barátságosabb járgánnyal mutatkoztak be a kék-fehérek. Ez volt a Sabra, az egyetlen roadster, amellyel a sivatagba merészkedtek.

Az Autocars Ltd standja az 1961-es new yorki szalonon: a Carmel, a Sabra és a Sussita (Forrás)

1958-ban alapították meg Haifa városában az Autocars céget, elsősorban brit kocsit importálására. Emellett azonban szándék volt egy saját autó előállítására is, amellyel elnyerhették az első izraeli autógyár dicsőségét is. Debütáns modellnek pedig csakis egy feltűnő autó jöhetett szóba, amellyel nagyot lehetett villantani a nemzetközi autókiállításokon is. Kapóra jött az angol kapcsolat; az Autocars képviseletében Itzak Shubinski felkereste a a viszonylag olcsón előállítható műanyagkarosszériás autók témájában igen jártas Reliant gyárat. A fő szempontok a tömegtermelésben előállított alkatrészek felhasználása, ezáltal a mérsékelt ár, a könnyű előállíthatóság, s persze a dögös kiállás voltak. A Reliant felvette a kapcsolatot a korszak egyik kiemelkedő angol tervezőjével, David Ogle-val, aki 1960-ra elkészítette a nyitott sportkocsi terveit. Az autó csővázra támaszkodó üvegszálas műanyag panelekből épült fel; mechanikus elemei és motorja az akkoriban igen elterjedt Ford Consulból származtak. Az 1.7 literes, egy Zenith  karburátorral szerelt 72 lovas négyhengeres motor tekintélyt parancsoló 150 km/h fölötti végsebességet ígért a kis kétülésesnek. Az autó a Sabra nevet kapta, amely egy, a Földközi-tenger környékén elterjedt kaktuszfajta elnevezése, ám a szó másik jelentése az Izraelben született zsidókat takarta, akik, akárcsak a kaktusz, a szélsőséges körülmények és a barátságtalan környezet ellenére is fennmaradtak. A prototípus karosszériáját az Ashley cég, míg a vázszerkezetet a független kerékfelfüggesztés úttörőjeként ismert Les Ballamy készítette. A Sabra Sport végül 1961-ben, a new yorki autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek.

1961 Sabra Sport (Forrás)

A gyártás Reliant-nél, Tamworthban indult be, ám a végső összeszerelés műveletét 100 darab elkészülte után Haifába helyezték; ez nem jelenti az angliai gyártás végét, az ottani autók ekkortól módosított orr-részt és a Sabre nevet kapták. Az első szériás modellek a szögletes hátsó kerékjáratokról és az Alfa Romeo hátsó lámpákról felismerhetők. 1962 közepén bemutatkozott a zárt kasztnis GT, egy évvel később pedig a módosított második széria, amelynek motorján már két SU karburátor juttatta a benzint a motorba, immár 91 lóerős teljesítményt és 175 km/h végsebességet kölcsönözve az autónak. További különbség az immár kerek formájú hátsó kerékjáratok és az olcsóbban beszerezhető, Austin A40-ről származó hátsó lámpák. A nyitott kivitelekhez opcionálisan keménytetőt is lehetett rendelni, s az angol Sabre modellekhez elérhetővé vált a jóval erősebb, 109 lóerős 2. 5 literes, hathengeres Ford Zephy motor, amellyel az amerikai piacot célozták meg.
Izraelben soha nem vezették be a hathengeres motort; az Autocars gyártósorait a hatvanas évek közepétől már jóval komolyabb autók kötötték le, s csak elvétve készült egy-egy Sabra Sport.

1965 Sabra GT (Forrás)

Sabra Sport reklám 1963-ból

1962 Reliant Sabre 6 GT (Forrás)

Az autó gyártását végül 1968-ban fejezték be; összesen 379 példány készült, ebből 171 Izraelben, míg a többi 208 vegyesen Sabra / Sabre típusjelzés alatt, Reliant márkanéven. Rapszodikusan kevés, mindössze 26 Sabra maradt Izraelben, a többit exportálták.
A kis járgány csekély darabszámához képest mégis igen fontos szerepet játszott az izraeli motorizációban. Eladhatóvá tette az Autocars nagyszériás autóját, a Ford Ten műszaki alapjaira, annak egyliteres, negyven lóerős motorjával gyártott Sussita kombit, amelyet 1963-tól tömeggyártásban állítottak elő Haifában. A Sussita utódjának szánt Carmel / Gilboa párosból - az előbbi, kétajtós Ford, míg a másik, négyajtós Triumph Herald alapokon - már havi 450 darab készült. A Carmel licenszét a hetvenes években megvette a görög Attica, ahol tovább gyártották. 1968-tól a Leyland-el kötött szerődés alapján Triumph 1300/1500 autók, továbbá a Triumph Pony-ból származó Autocars Dragoon is készültek Haifában, egészen 1973-ig. A Marcosnál 1969-ben elkészültek egy Mini alapú, műanyagkarosszériás kisautó modellcsalád prototípusai, ám ez soha nem került gyártásba. A második, majd harmadik szériás Sussita kombi és kisáruszállító család 1967 és '75 között a Gilboához hasonlóan Triumph Herald mechanikát és 1.3 literes, 54 lovas négyhengeres motort kapott.

1963 Sabra Sussita (Forrás)

1967 Sabra Carmel 12 (Forrás)

1967 Sabra Sussita 12

1967 Sabra Carmel 12/50 (Forrás)

1967 Sabra Gilboa (Forrás)

1968 Autocars Triumph 1500 (Forrás)

1967 Autocars Dragoon (Forrás)

1969 Marcos Mini prototípusok az Autocars számára (Forrás)

Az Autocars 1974-ben átalakult, s Urdan Industries néven működött tovább; 1975-től 1982-ig készült módosított műanyag karosszériával és a Ford Escort 1.3 literes 54 lovas négyhengeresével ROM Carmel. Vele ért véget a hatvanas évek kezdetéből származó Ogle tervezte autók sora; s egyúttal az önálló nagyszériás izraeli autógyártásé.

1977 ROM Carmel 1300 (Forrás)

1978-1981 ROM 1301 (Forrás)

Érdekes érzés lehet az izraeli veteránautó-rajongónak karját kilógatva a Negev sivatagon végigszáguldani piros Sabra Sportjával, miközben a nem túl hagyománytisztelő módon beépített CD-lejátszóból ez szól:

Persze csak akkor, amikor már nem a bombák füstje és a harcok zaja adja a hátteret az ősi földön.