Az angol autók kicsit mindig kilógtak a sorból; az egykori birodalom dicsőségét hirdető Daimlerek, Bentley-k és Armstrong-Siddeley-k, a nemes Jaguar és Aston Martin túraautók mellett a harmincas évek kis sportjárgányainak örökségét továbbvivő, üvegszálas műanyagból gyurmázott karosszériájú, beltenyésztett kit carok alkotják a szigetország klasszikusait. Az utóbbi csoport egyik sajátosan mutálódott alfajába sorolhatók a trial car-ok, amelyek a többi kitautóhoz hasonlóan, jellemzően Ford Ten, vagy Austin Seven alvázon és gerincvázon nyugvó, műanyag -illetve esetenként kalapált alumínium karosszériás gépek voltak. Csakhogy ezekkel nem az aszfaltozott versenypályákat vették célbe a weekend-racerek, hanem a helyi dombokat és siratófalakat ostromolták rendszeresen. A kategória egyik első legendája a Buckler volt, míg jelen sztorink szereplője, a Scamp már a mai napig tartó evolúció következő lépcsőfokát képviselte.
Robert Mandry 1969-ben építette meg az első Scamp autót, a brookwoodi Connaught Garage-ban. A Scamp eredetileg nem volt más, mint egy megerősített szerkezetű, roppant puritán kivitelű Mini Moke alapú terepjáró kisautó. A motorválaszték természetesen a Mini 850 – 1275 köbcentis négyhengereseit takarta. A robusztus, csővázra épülő alumínium karosszériás kis járgány építőkészlet formában volt kapható, és hamar sikeressé vált, így a hetvenes években Mandry bemutatta a továbbfejlesztett Mk 2 modellt, ami elődjénél jobban hasonlított a donorjármű Mini Moke-ra. Mellette gyártásban maradt az eredeti változat is. Időközben Robert Mandry elkészítette a nehéz terepre szánt RTV (Rough Terrain Vehicle) kisteherautót, amelyet eredetileg a Mini szerkezeti elemeivel szerelt, később pedig a Ford Escort motorjával és négykerékhajtással kínálta, Spyder RTV néven.
![]() |
1969 Scamp Mk 1 |
![]() |
Scamp Mk 1 |
![]() |
![]() |
A Mini-alapú RTV (Forrás) |
![]() |
A Ford Escort-alapú RTV (Forrás) |
![]() |
Spyder RTV (Forrás) |
1977-re elkészült egy jóval erősebb vázszerkezet, amely jó alapot szolgáltatott a további fejlesztésekhez, ám ekkor, körülbelül 200 példány után Mandry beszüntette a kitek gyártását. 1987-ig csak papíron létezett a cég, amikor is egy rajongó, Andrew MacLean megvette az autó gyártási jogát és East Grinstead-be költöztette a Scampet. MacLean a '77-es módosított konstrukció szerint építette tovább a Mk 2 modellt, amelynek létezett hosszított, hatkerekű, sőt még sirályszárny-ajtós változata is. A motorválasztékot kiegészítette egy Peugeot erőforrás is, amelyet a TRR Motorsport műhely őrült szerelői implantáltak az autóba.
![]() |
Scamp Mk 2 (Forrás) |
![]() |
Scamp Mk 2 "Pea" by TRR |
![]() |
Scamp Mk 2 - Peugeot by TRR |
![]() |
Scamp Mk 2 6-wheeler |
1989-ben mutatkozott be a Scamp Mk 3, amelynek alapját a Mini mellett immár az Austin/Rover Metro is szolgáltathatta. Természetesen ebből is készült nyújtott, hatkerekű kivitel. Az ő keményebb off-road változataként jelent meg 1993-ban a GT3, amelynek előállítását 1999-ben, a Mini alapú építőkészletek gyártásának befejeztével szüntették meg. Az 1996-os GT 4x4 prototípus már ezt a generációváltást előlegezte, hiszen a Daihatsu mechanikájára épült és valódi, összkerékhajtású terepjáró volt. A szériagyártású változat, a Mk 4x4 is Suzuki SJ, vagy Daihatsu Fourtrack alapokra épült. 1999-től már csak ezt a típust lehetett megrendelni, így megszünt a Mk 3 és a GT3 előállítása. Egy évre rá egy elég szokatlan kivitel jelent meg a Scamp Rowfant személyében. Ez a Mk 4x4 alapján, a jól bevált Suzuki SJ 1. 3 literes motorja és összkerékhajtása köré épülő, ám igen régimódi karosszériával. Gyakorlatilag olyan, mintha egy harmincas évekbeli kis Riley sportkocsit ültettek volna 4x4-es hajtásláncra, bár némileg emlékeztet az ötvenes évek trial autóira is. Akárhogy is, a Rowfant talán a Scamp legradikálisabb modellje, a prototípust már 2000 óta nyúzzák a trial versenyeken, s egyedi megrendelésre bárki számára megépítik.
![]() |
1989 Scamp Mk 3 |
![]() |
Scamp Mk 3 6-wheeler |
![]() |
1993 Scamp GT3 (Forrás) |
![]() |
1996 Scamp GT 4x4 (Forrás) |
![]() |
2000 Scamp Mk 4x4 (Forrás) |
![]() |
2000 Scamp Rowfant (Forrás) |
A kitautó építők élete azonban Nagy-britanniában sem fenékig tejfel; a Scamp aktuális modellkínálatának tagjait, a Mk 4x4-et és a Rowfantot csak az egyedi járművekre vonatkoztatott engedélyezési eljárással lehet közúti forgalomba helyezni. Ez pedig a szigetországban sem egyszerű mutatvány. Így a kereslet az új évezred elején alaposan visszaesett a betyáros járgányok iránt, s valószínűleg csak elvétve kalapálnak össze egy-egy sárdagasztót a Scamp Motor Companynál. Mindenesetre a trial car és kit car építés hagyományát továbbviszik, s a fura angol verdák a nagyszériás önálló brit autógyártás kimúlása után is mosolyra fakasztják az értetlen tengerentúli autórajongókat, akik ésszel fel nem foghatják, mi élvezet lehet egy bizarr formájú, nyikorgó autóban nyaktörést kockáztatni a hegyoldalban. De a Scampot elnézve azért megsejthetjük az okot.