Az amcsi autókról legtöbbünk fejében egy szuper-maszkulin kasztniba bújtatott nyolcliteres lökettérfogatú, száz kilométeren húsz -és végtelen liter között fogyasztó V8-as batár képe él, amelynek technikája már a hatvanas években is elavultnak számított, gumit füstöltetni viszont nála senki nem tudott jobban. Az előítéletek persze gyakran tévednek; ami sokáig hiányzott a nagy autógyárakból - értem itt a valódi fejlesztés igényét - az a kis cégnél és garázsműhelyekben létfontosságú volt. Ők már régesrég rájöttek arra, amit a nagy tengerentúli autógyártók csak mostanában kezdenek kapisgálni: ha nem mutatunk újat, nem lesz vevő!
Vegyünk például két nagyon európai autókategóriát: egyfelől itt van a minimálsportkocsi, amely manapság fénykorát éli, s olyan képviselőkkel van jelen, mint az Ariel Atom, vagy a KTM X-Bow. Mi ennek a lényege? Nos, vegyél egy nagy merevségű vázat, négy kereket, egy közepesen erős motort, némi karosszériát, meg persze egy jó minőségű futóművet, hogy a pár száz kilós járgány ne repüljön le 40 km/h-nál az útról. A másik kategória ennek a szellemi elődje, a háromkerekű aszfalttorpedó, amelynek gyökerei 1908-ba, az angliai Malvern Linkbe vezetnek. Innen származik a Morgan, amely az orrára pattintott kéthengeres motorkerékpár-erőforrással, csónakszerű kasztnijával egészen a harmincas évek végéig száguldozott a szigetország versenykatlanjaiban. Ennek az autónak először Franciaországban akadtak követői a Sandford, és D'Yrsan személyében , majd ezek kihalása után a hetvenes-nyolcvanas évektől replikaként született újjá. A minimálsportkocsik és háromkerekűek tehát igazi európai járgányok, amelyeknek nem sok keresnivalója van a nagy lökettérfogatú motorok és laprugók korában megrekedt Amerikában? Tévedés. Az egyik első autó, amely egyesítette ezt a két kategóriát, a tengerentúlon született, majd' harminc évvel ezelőtt!
Az 1980-as évek elején egy Lou Richards nevű fickó fejébe vette, hogy choppolja jó öreg Citrone 2CV-jét. Ő azonban nem a jó amcsi hagyományok szerint értette a nyesést; nem a hatvanas évek lapított tetejű customjait akarta felidézni. Inkább hosszában vágta fel a szegény kis franciát, majd miután kimetszett belőle egy jó darabot, újra összeillesztette azt. Az autó nyomtávja elöl is rendesen zsugorodott, hátul pedig már csak egyetlen keréknek maradt hely. Ez az Escargo névre keresztelt bizarr járgány azonban csak a tesztje volt Richards elképzelésének egy kétszemélyes, háromkerekű sportkocsiról. A prototípus bebizonyította, hogy a nagyszériás technikán alapuló háromkerekű működőképes, ezért Richards társakat toborzott az Escargón alapuló sportkocsihoz.
 |
 |
| Escargo (Forrás) |
Ezt a neves Indianapolis és Can Am versenyautó konstruktőr Bob McKee vezette, David Stollery, Dick Kleber és Bill Mozon által alkotott csapat fejlesztette tovább és valósította meg. A Trihawk névre keresztelt járgányt olcsón megszerezhető nagyszériás technikára alapozták, az első prototípusok még 1.6-os Subaru motorral és váltóművel készültek, ám a japán cég amerikai kereskedője nem látott fantáziát a dologban, így a szériaváltozat négyhengeres, 1299 köbcentis, 66 lóerős léghűtéses bokszermotorját és sebességváltóját a Citroen GSA-tól, kormányművét a Renault Alliance-ról, míg felfüggesztését az amerikában Le Car néven forgalmazott Renault 5-től kölcsönözték, amit McKee-féle lökésgátlókkal egészítettek ki. A műszerfal elemeit Honda autókból, később a VDO-tól szerezték be. A nem túl nagy teljesítményű motor ellenére a Trihawk döbbenetes módon gyorsult, 0-ról százra alig 10 másodperc alatt, akár 0.8 - 0.9 G-s oldalirányú erőhatást is elérve, ami a korebeli sportkocsik, mint a Chevrolet Corvette, vagy a Lamborghini Countach közvetlen ellenfelévé tette – legalábbis ezen a téren.
 |
| A dana point-i gyár (Forrás) |
 |
 |
 |
| 1983 Trihawk (Forrás) |
Persze a dologban semmi boszorkányság nincs: a könnyű felépítés, az alacsony tömegközéppont és a széles első nyomtáv voltak a siker kulcsai. Az olcsó technika azonban nem tette a kispénzűek sportkocsijává a Trihawk-ot; 15 ezer dolláros árával már felsőbb kategóriákban indult, mint a korabéli kitautók. Az autó első, 10-12 darabos szériája az illinoisi Mokenában található Design Lab Inc. – nél készült 1982-ben, majd a termelést a kaliforniai Dana Pointban megalakított Hawk Vehicles Inc. vette át 1983-tól. Itt 1985-ig mintegy 100 darab Trihawk készült, mielőtt az üzletet meg nem vette a Harley-Davidson motorgyár. A legenda szerint a Harley igazgatója egyszer kipróbált egy Trihawkot, s annyira megtetszett neki az autó, hogyazonnal meg akarta szerezni a gyártási jogát. Anyagi okok sajnos meghiúsították a Harley-Davidson motorral szerelt Trihawk gyártását, s a kis cég is megszűnt. Egy lelkes fanatikus mindenesetre megvalósította az elképzelést, és a Suburban Motorsnál Thunderhawk néven kerékre állított egy 1.38 literes H-D motoros autót, ami már nagyon amerikai volt: lángnyelvekkel, böszme nagy V2-essel... Hogy ez mennyire vonzó azt mindenki döntse el maga.
 |
 |
| Thunderhawk (Forrás) |
Hogy kicsit magunk is átélhessük a Trihawk nagyszerűségét, íme egy videó az autóról:
