A londoni taxi, másnéven "Öreg hölgy" régies, kicsit esetlen, mégis barátságos formája ismerős lehet szinte mindenkinek. Ez az autó, ami a Mann and Overton taxivállalat, a Carbodies karosszériagyártó cég és az Austin közreműködésével FX4 - később Fairway - néven mutatkozott be 1958-ban, jó fél évszázadig alakította London utcaképét, akárcsak a híres emeletes busz. Gyártását 1982-től a Carbodies, majd a London Taxis International vette át, s tartotta életben egészen 1997-ig, az új, Nissan motorokkal szerelt TX sorozat megérkeztéig. Ez napjainkra már a negyedik generációnál tart, s gyakorlatilag kiszorította elavult elődjét az utcáról. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy az FX4 / Fairway volt az egyetlen taxitípus, amelyet London utcáira szántak; az évek során számos kihívója akadt, sokan szerettek volna betörni a nagy haszonnal kecsegtető piacra.
 |
| Austin FX4 / Carbodies FX4 / LTI Fairway (Forrás) |
 |
| LTI TX II (Forrás) |
Közülük a legjelentősebb a skóciai Beardmore volt, amely már a húszas évektől kínálta normál és taxi autóit, de az Austinnal szemben soha nem sikerült áttörést elérnie. A még az FX4-nél is anakronisztikusabb utasszállítóikkal megbuktak a hatvanas években, ám utolsó projektjük, az igen modern vonalvezetésű Mk VIII-as alapul szolgált a Metro-Cammel-Weymann mérnökiroda saját Metrocab taxijához. Ez a Ford Transit hajtásláncra épülő autó nagy reményekkel kecsegtetett, valójában azonban csak a nyolcvanas években a Relianttal és a Hooper karosszérikészítő céggel közösen felmelegített "új" Metrocabnak sikerült egy vékonyka szeletet kihasítania a drosztbizniszből. A Metrocab autó gyártása 2004-ben véget ért, s mostanra újra az LTI lett az angol taxigyártás egyedüli képviselője. Legalábbis, amíg Kínában meg nem kezdődik a licencelt autóik gyártása...
 |
| 1960 Beardmore Mk VII Taxi (Forrás) |
 |
| 1967 Beardmore Mk VIII / Metrocab (Forrás) |
 |
| 1986 - 2004 Metrocab (Forrás) |
A nagy autógyárak és karosszériakészítők mellett egy külsős cég is labdába akart rúgni; ennek jegyében mutatta be 1963-ban a londoni Winchester Automobiles Ltd. az Austin FX4 ellenlábasának szánt Winchester Mk I modellt. A Rubery Owen által, a taxisofőrök igényeinek figyelembevételével tervezett autó megjelenésében nem tért el túlságosan az Austin és a Beardmore taxik által képviselt konzervatív stílustól, ám velük ellentétben az időjárás viszontagságainak és a rozsdának jóval ellenállóbb üvegszálerősítésű műanyag karosszériát kapott, melyet West Drayton cég készített. Az autóba a Beardmore által alkalmazott 43 lóerős Perkins dízelmotort szerelték, ám az 1964-ben bemutatott Mk II szériában már a Ford Cortina 1. 5 literes, 59 lóerős benzines négyhengerese is elérhetővé vált. A karosszériák gyártását 1965-től a Wincanton Transport and Engineering cég vette át, amely a taxifelépítmények mellet akkoriban főleg tejeszacskókat gyártott.
 |
| 1963 Winchester Mk I (Forrás) |
 |
| 1967 Winchester Mk III (Forrás) |
Ugyanitt készültek hamarosan a harmadik szériás modellek is, amelyek enyhén módosított karosszériát és kényelmesebb belsőteret kaptak. 1968-ban bemutatkozott a Winchester Mk IV, amely elődjeiéhez képest jóval modernebb vonalú karosszériát kapott. Az autó kasztnijának gyártását a hampshire-i Keewest Development Ltd válalta magára, egészen 1972-ig. A Winchester taxik az eltelt évek alatt soha nem váltak igazán keresettekké, a taxisok inkább megmaradtak az Austin „Öreg hölgyénél”; kilenc év alatt csupán 200 példányt sikerült értékesíteni, így a cégtulajdonosok a veszteséges autógyártás megszüntetése mellett döntöttek.
 |
| 1968-1972 Winchester Mk IV (Forrás) |
