A jelenleg épp az automobil purgatóriumban nyugvó TVR hatvan éves története során nem először kényszerült csendespihenőre. Trevor Wilkinson (1923-2008) cége legalább olyan hektikus bevétellel rendelkezett, mint amilyen látványos sportautókat gyártott. Az 1960-as évek elején is súlyos pénzhiánnyal küzdött a TVR; a Grantura típus korábbi nagy eladásai visszaestek, így sürgősen szükség lett volna egy új, vásárókat vonzó típusra. A céget birtokló Layton Sports Cars Ltd. még 1963 során megbízta az olasz Fissore stúdiót egy kupé tervezésével, amellyel a Granturát kívánták felváltani. Az angol-olasz Trevor Frost (másnéven Fiore) által tervezett Trident nevű járgány négy prototípusát (három kupé, egy kabrió) Olaszországban építették a Fissorénál, s az első két kupé, Grantura alvázzal és 4.7 literes V8-as Ford motorral, valamint Fiat és Alfa Romeo műszerekkel és lámpákkal épphogy összeállt az 1965-ös genfi autószalonra.

1962 TVR Grantura Mk III (Forrás)

1965 TVR Trident No. 1 (Forrás)

1965 TVR Trident No. 3 Coupe (Forrás)

1965 TVR Trident No. 4 Cabrio (Forrás)

A másik két prototípus is elkészült ugyan, ám a TVR-nek már nem volt módja szériában is gyártani őket; a cég anyagi helyzete összeomlott és jónéhány hónapig, egészen a TVR Engineering újjászervezéséig nem is gondolhattak autógyártásra. W. J. "Bill" Last, a TVR márkakereskedője, s nem mellékesen Viking Performance tulajdonosa azonban nem hagyta veszni a Tridentet és teljes egészében átvette a projektet a TVR-től. Az ipswich-i Viking Performance-nak már voltak autógyártó tapasztalai, hiszen ez a cég szállított tuningolt Ford Ten motorokat az Elvának, illetve maga is épített össze kis szériában sportkocsikat Viking Hornet Sprint és Viking Sport néven. A kocsi gyártására 1965 második felében megalakult a Trident Cars Ltd. Trevor Fiore eredeti terveit alaposan átdolgozták, míg végül 1966 januárjában a brit Versenyautó Kiállításon bemutatkozhatott a vadonatúj Trident Clipper. Az autó építésmódja elég sajátos volt: az alváz és a futómű az Austin-Healey 3000-ből, míg a 4.7 literes (289 köbhüvelykes) V8-as motor az amerikai Fordtól származott. Ez a bemutatóautó egy nyitott kabrió volt (az eredeti prototípus átalakított változata), ami egyedi maradt a Trident kínálatában. A Clipper szokatlan formájú, 2+2 üléses üvegszálas műanyag karosszériával került forgalomba.

1966 Viking Mini Sport (Forrás)

1967 Trident Clipper (Forrás)

Egészen 1969-ig ez a kocsi volt a Trident egyetlen modellje; akkor bemutatkozott a Triumph TR6 meghosszabbított alvázával épített Venturer, amelybe a Ford Essex (vagyis az angol Ford) három literes, 138 lóerős V6-osa került. A Venturerrel megpróbáltak némi szerény versenypedigrét szerezni; természetesen egy ilyen parányi cégnek nem sok esélye volt a multikkal szemben, ám a Venturer becsülettel helyt állt, mikor 1970-ben rally autóként versenyzett és még abban az évben teljesített egy igen nehéz Föld körüli túrát is. A Venturer karosszériája és felépítése semmiben nem különbözött a Clipperétől (amely 1970-ben szintén megkapta a Triumph alvázat), így számos vásárló inkább Chrysler V8-as motorral rendelte meg a kocsit. A maga 84 legyártott példányával a Venturer volt a legnépszerűbb Trident modell. 1970-ben bemutatkozott a kompakt Tycoon, amelybe automata erőátvitel és 2. 5 literes, hathengeres benzinbefecskendezős Triumph motor került. A Tycoonból igen kevés, mindössze 7 darab készült. A Clipper 1971-ben némi modellfrissítésen esett át, ami módosított orr -és farkiképzést és szögletesre formált lökhárítót jelent. Három évvel később - némi gyártási szünetet követően - megjelent a kocsi második szériája. A V8-as Ford erőforrást (ami pontosan 30 darab Clipperbe került beépítésre) a Venturerből ismerős 230 lovas, 5. 4 literes (360 köbhüvelykes) Chrysler V8-as váltotta fel, amihez a Tycoonból származó háromfokozatú automata sebváltó csatlakozott; így a kupé 220 km/h körüli végsebességet érhetett el. Egyedileg beépítésre kerültek 5. 6 és 5. 9 literes Chrysler V8-asok is. A Clipper II célja az amerikai piac meghódítása lett volna, ám a Trident 1976-os csődje meghúsította a nagyratörő terveket. A második szériás Clipperből összesen kilenc darab készült. A Trident tíz éves működése során 130 autó gördült ki a Viking Performance kapuján, plusz néhány prototípus és a nyitott bemutatóautó. (Egyes források ugyan 200-220 Tridentről szólnak, ám a 130 darabos adatot az autó márkaklubja szolgáltatta, úgyhogy ezt tekinthetjük reálisnak) Ezek közül többet épitőkészlet (kit) formában adtak el; mintegy felük pedig Anglián kívülre került.

1971 Trident Venturer V6 (Forrás)

1970 Trident Venturer World Rallye Cup (Forrás)

1973 Trident Venturer V6 (Forrás)

1972 Trident Clipper II (Forrás)

1976 Trident Clipper II

A Trident Csipkerózsika álma majd' 22 éven át tartott. Aztán 1999-ben mindenki megdöbbenésére bemutatkozott a vadonatúj, high-tech Trident Iceni. A kocsi extravagáns formája leginkább a múlt századvégi Jaguar XK180/F-Type prototípusokéra emlékeztet, azonban buborékszerű kivehető tetejével még náluk is egyedibb hatású A hátsókerék meghajtású Iceni prototípusba 3. 2 literes, 240 lóerős és 298 Nm forgatónyomatékú Vauxhall V6-os motor került beépítésre, ami tekintélyt parancsoló 250 km/h sebességig gyorsította a járművet 5. 6 másodperces gyorsulás melett. Egy évre rá előgurult a szériaváltozat, amelynek műszaki és technikai paraméterei kétséget sem hagytak affelől, hogy nem kevés pénzt fektettek a fejlesztésbe. A motor teljesítményét Bosch befecskendező és négyszelepes alumínium hengerfej segítségével 245 lóerőre növelték; ötsebességes kéziváltóval kombinálva az Iceni pontosan ugyanekkora, vagyis 245 km/h csúcssebességet érhetett el, miközben gyorsulása két tized másodperccel volt jobb a prototípusénál. Világszenzációnak számított az úgynevezettt drive-by-wire gázpedál alkalmazása, ami annyit tesz, hogy a pedál lenyomásakor egy elektromos jel utasította a motorelektronikát a sebesség növelésére. A Trident Iceni már ízig-vérig a 21. század sportautója volt! A 225/45 méretű Goodyear Eagle F1 abroncsokkal szerelt 17 collos alufelnik alatt hátul 330 mm-es hűtött, elöl 300 mm átmérőjű féktárcsákat találhattunk, természetesen ABS-el ellátva. Az alapfelszereltség részei voltak még a kulcsnélküli indítás, a metálfényezés, a bőr belsőtér, a tetőponyva és a VDO Dayton autóhifi. Mindez 55 ezer Dollárt kóstált, vagyis az Iceni körülbelül a Dodge Viper árkategóriájába tartozott. Persze némi pénzért tovább lehetett növelni a felszereltségi listát légkondícionálóval, navigációs rendszerrel, a visszapillantó tükröket helyettesítő kamerával és monitorral, automata erőátvitellel, tapadáskontrollal és hat CD-s tárral.

2001 Trident Iceni

2002-ben a fakenhami cég neve Broadley Performance Vehicles-re változott, a fejlesztésben részt vevő Eric Broadley után. Jópár évnyi hallgatás után 2006-ban jelentkezett újra a cég; ekkorra a motortérbe már egy GM gyártmányú, 6.6 literes, 375 lóerős turbódízel motort passzíroztak bele, méghozzá az első tengely mögé, a jobb súlyeloszlás miatt. A gazdaságos, mindössze 4.7 literes fogyasztást ígérő sportkocsival több környezetvédelmi és fejlesztési pályázaton nyertek mintegy 2.3 millió Fontot az alkotók, így 2009-re már az 550 lóerős, tesztpályán 110 km/h állandó sebességnél 3.7 - 4.1 literes fogyasztást produkáló, biodízellel pöfögő szériaváltozatot mutathatták be. A 320 km/h végsebességű, 140 ezer Dolláros autó persze nem a szegény emberek sportjárgánya lesz; az igen szűkszavű honlap szerint jelenleg a kínai bevezetést készítik elő, amely piac talán a legtöbb vevőt ígéri az extravagáns kocsinak. Így lett az elvetélt TVR koncepcióból a szülőmárkát is túlélő luxus sportautó.

2006 Trident Iceni 6.6 (Forrás)

2009 Trident Iceni 6.6 (Forrás)