Amerika fiai a második világháború után hatalmas energiával vetették bele magukat az autóversenyzésbe. Sorra létesültek versenyistállók, és tuningcégek, ahol az arra érdemesek volán mögé ülhettek és megkaphatták álomjárgányaikat. Országszerte számtalan helyi pálya működött, ahol a regionális bajnokságok ugyanúgy helyet kaptak, mint a nagyobb, szövetségi futamok. Nem véletlenül nevezik a múlt század ötvenes-hatvanas éveit az amerikai autósport aranykorának.
Bár a következő történet  - melynek főszereplője, az ex-pilóta Lloyd Perry "Lucky" Casner - is kapcsolódik - ahogyan a címből is sejthető - a Cobra legendához, mégis inkább egy másik legendás versenyautó, több nagyszerű versenyző, és egy mifelénk kevéssé ismert versenyistálló áll a középpontjában.

Lucky Casner sok pályatársával ellentétben nem második világháborús harci repülőből ült át a versenyülésbe, hanem egy kényelmes utasszállító fülkéjét cserélte fel az intenzív sebességérzetet biztosító cockpitra. Casner az ötvenes években földre szállt, autókereskedést nyitott, hobbiként pedig angol és olasz versenyautókat hajkurászott kisebb jelentőségű versenyeken. Az amatőr autóversenyzés szép lassan egyre professzionálisabbá vált az ötvenes évek végére, Casner pedig úgy döntött, hogy a nagyszerű versenyzőket - mint amilyen a "Kansasi Villám" becenevű Masten Gregory - magába szippantó skót Ecuire Ecosse istálló mintájára ő is megszervezi Amerika legjobb csapatát. Rossz nyelvek szerint talán nem is annyira az autóversenyzés, mint inkább a csapatalapítással járó adókedvezmények motiválták - mindenesetre 1959-ben az addig amatőr, baráti versenyistállóként működő team hivatalosan is bejegyzésre került, méghozzá az elég olaszosan hangzó Casner Motor Racing Division - vagyis Camoradi néven.
Az olasz hangzás talán annak köszönhető, hogy Casner érdeklődése hamar a kor szuper-versenyautójaként bemutatott Maserati Tipo 60-felé fordult, amelyet bonyolult, térhálós króm-molibdén csővázának formája után nemsokára csak Madárkalickaként emlegettek.
Az autó tényleg mestermunka volt. Tervezője, Giulio Alfieri elszakadt az ötvenes évek második felében sikeres, ám lassan kiöregedő Tipo 54, ismertebb nevén 450 S modell építésmódjától, ami egy nehézkes csővázas kasztnit és bivalyerős rövidlöketű V8-as motort takart.

1959 Maserati Tipo 60 Birdcage (Forrás)

 
Alfieri az angol versenyautó építés iskoláját vette alapul, ahol a szerényebb teljesítmény könnyű kasztnival hozott ragyogó eredményeket. Az újdonságnak számító monococque vázat nem merte kockáztatni, ám a Mercedes 300 SL-nél már bizonyított, Rudolph Ulenhaut-tervezte térhálós vázszerkezet könnyű anyagokkal sikerrel kecsegtetett.
Mivel a Maserati addig eléggé bukdácsoló pénzügyei az új, hétköznapi túraautónak is használható 3500 GT sikerével stabilizálódtak, Alfieri nekilátott a tervezésnek, míg a Maseratitól szokatlanul kompakt kétliteres motor a cég korábbi, kevéssé sikeres négyhengeres könnyű versenykocsi projektjéből, a Tipo 52, alias 200 S modellből származott. Ez az eredetileg kétliteres, 190 lóerős erőforrás az autó orrába került - noha Alfieri jobban szeretett volna középmotort. Ám annak a konstrukciónak kifejlesztéséhez még nem volt eléggé stabil a Maserati anyagi helyzete. A mintegy 200 darab, különböző hosszúságú csődarabból összehegesztett vázra a Maserati két korábbi munkatársa, Gentilini és Allegreti készítettek egy szorosan a szerkezethez símuló, alumínium panelekből álló karosszériát. Így az autó tömege mindössze 600 kg maradt, ami nagy sikert ígért még az alig 200 lóerős teljesítménnyel is. A prototípus - amellyel Stirling Moss 1959-ben futotta a próbákat, s amelyet látván Lucky Casner eldöntötte, ezt az autót fogja sikerre vezetni - megkapta a 250F Forma-1-es versenyautó jól bevált felfüggesztését és Valerio Colotti tervezte ötfokozatú transaxle váltóját. Elsőként a Maserati versenyautók történetében mind a négy keréken Girling gyártmányú tárcsafékek gondoskodtak a lassításról.

1960 Camoradi Maserati Tipo 61 Birdcage (Forrás)

A madárkalicka (Forrás)

Hátborzongató egy gép:

Casner javaslatára az autó nemsokára megkapta a 250 S versenygép erősen módosított, és lehető legjobban felfúrt motorját, 2.9 literes lökettérfogattal és immár 250 lóerős teljesítménnyel - ez a változás mindössze plusz 30 kg-os tömeggel járt, így határozott előrelépés volt. Casey ebből, a Tipo 61-nek nevezett verzióból vásárolt csapatának - az elsődleges cél a le mansi 24-órás megnyerése volt.
Odáig azonban hosszú út vezetett; a Camoradi csapat előtte megpróbálkozott még a Forma-1-el is. A 1959-ben egy olasz gyártmányú Tec-Mec F415-ös, a brazil Fritz d'Orey-al a volánja mögött indult az amerikai Nagydíjon, ám alig hat kör után feladta a versenyt. A Tec-Mec, vagyis a Studio Tecnica Meccanica egy elég vegyes teljesítményű konstruktőr, Valerio Colotti és egy Forma-1-es pilóta, Giorgio Scarlatti  közös projektje volt, hogy kifejezetten Casey számára építsen autót. Colotti, aki egyébként többek közt rettentő megbízhatatlan váltóiról ismert, nem tudta folytatni a Maserati 250 F sikerét - a Tec-Mec ugyanis tulajdonképpen nem volt más, mint egy módosított szigonyos Grand Prix autó.
A Tec-Mec első és utolsó próbálkozása a Forma-1 világában, és a pénzes amerikai istállónál totális kudarc volt.

A teljesen sikertelen Camoradi Tec-Mec F415 (Forrás)

Casner rajongása az európai autók iránt persze nem csillapodott egy elbóvlizott meccs után, de szüksége volt otthon egy ütőképes versenykocsira. Így 1959 végén vásárolt két Chevrolet Corvette-t, üzemanyag-befecskendezéses 290 lóerős 283-as nyolchengeressel szerelve. Bár a Chevrolet hivatalosan még mindig távol maradt az autóversenyzéstől, a cég igazgatója, Ed Cole, és a Corvette-ért felelős Zora Arkus-Duntov teljes műszaki támogatást biztosított a hivatalosan a Fred Allen Miami Ford kereskedése által szállított autókhoz. Támogatóként sikerült megszerezni még a Dunlop gumigyárat is, amely a Camoradi istálló hivatalos beszállítójává vált. A Corvette-k volánja mögé a fiatal és tehetséges Fred Gamble-t - Casner régi barátja - és Bíbor Emberevőjével (vagyis lila SR-2-es Corvette-jével) híressé vált James "Jim" Jeffordot szerződtette. Casner nem csinált rossz vásárt sem az autókkal, sem a pilótákkal: 1960 februárjában, a függetlenné vált Kuba első jelentős autóversenyén, vagyis a Grand Premio de la Habana nagydíjon egyetlen amerikai csapatként Jefford az összetett nyolcadik, a GT kategória első helyét szerezte meg a Camoradi fehér-kék autójával.
Később két pilóta indult a sebringi 12 órás viadalon, ám amikor az esélyesebb Jefford összetörte autóját, Gamble átadta neki sajátját. Mindhiába, Sebringben mindössze a 26. hely jutott a Camoradi Corvetteknek. Bár a Targa Florióra nem jutott ki a csapat, a májusi nürburgringi 1000 km-esen már versenybe állt a fehér-kék Corvette - sajnos itt is eredménytelenül.

Viszont a Nürburgringen debütált, Casner javaslatai alapján kialakított, 2461-es alvázszámú Maserati Tipo 61-es hatalmasat villantott. Az autót Stirling Moss és Dan Gurney vezették, és győzelmet arattak, annak ellenére, hogy a táv felénél elszakadt az üzemanyagvezeték. Lloyd Casner úgy érezte, itt az idő az igazi megmérettetésre.

1960 Camoradi Maserati Tipo 61 - a Moss / Gurney páros diadala a Nürburgringen (Forrás)

Ez pedig természetesen az 1960-as le mansi 24-órás volt, amelyre egy egész Corvette-flotta hajózott át. Casnerék mellett ugyanis indultak Briggs Cunningham csapatának szintén fehér-kék Corvettjei is - a különbség, hogy az 1-es, 2-es és 3-as rajtszámú Cunningham Corvettek dupla kék díszcsíkokkal voltak festve, míg a 4-es számú Camoradi autó, Leon Lilley és Fred Gamble-el a volánja mögött, szimpla csíkkal indult. A Corvette mellett bevetésre került Casner új szerzeménye, a két Tipo 61-es Maserati is. A legerősebb, S300 osztályban indított autók közül a 24-es számút Chuck Daigh és Marsten Gregory irányította, míg a 25-ös gép pilótafülkéjébe Jim Jeffords mellett maga Lloyd Casner ült be.

Balra a kategóriagyőztes Cunningham Corvette (3), mellette a Camoradi Corvette.  Mögöttük a szintén Cunningham érdekeltségű Jaguar D-Type (6), a Tavano sitálló Ferrarija (16) és Baillie őrnagy Aston Martin DBR1-ese (8) (Forrás)

1960 Cunningham Corvette Le Mans #3 (Forrás)

1960 Camoradi Corvette Le Mans #4 (Forrás)

 A bemutatkozás nem egészen úgy sikerült, ahogyan az amcsik képzelték;a Camoradi Corvette az összetett 21. helyén futott be, de 275 körös teljesítményével kicsúszott a teljesítményindex szerint elvártaktól, és kvalifikáció nélkül kiesett. A Birdcage-ek, amelyektől oly sokat reméltek, a 82. (#24) és a 95. (#25) estek ki, az elektromos rendszer hibája miatt.
A Cunningham Corvette viszont sikerrel járt; a 3-as rajtszámú,John Fitch / Bob Grossmann irányította autó 281 körrel az összetett nyolcadik, s a GT500 kategória első helyét szerezte meg - a 2-es számú Cunningham Corvette a 207. körben esett ki, az 1-es számú, Briggs Cunningham vezette autó a 38. körig bírta.

A fiaskó után Casner még egyszer indította a Corvettet Európában, ezúttal a svéd Kanonlopet versenyen, Karlskogában, ahol az első helyet szerezte meg a sokat látott járgány. Sajnos a végzet is itt érte: az autó következő állomása egy olaszországi verseny lett volna, ám az odaút közben balesetet szenvedett és összetört még Svédországban. A csapat pedig úgy otthagyta a pórul járt gépet, mint kutya a szaharát - 1995-ben sikerült az autó roncsait megtalálni, és visszaszállítani az USA-ba. A balszerencsés Corvette azóta is a találkozók sztárja - igaz, csak a Cunningham Corvette mögött egy lépéssel.

Nem sokkal később, a Camoradi csapat új autókkal rohamozta meg a versenypályákat. Casner megvásárolta az 1959-es berlini AVUS nagydíjon tragikusan elhunyt pilóta, Jean Marie Behra által épített Behra-Porsche RSK Forma-1-es (eredetileg F-2 specifikáció szerinti) autókat, amelyeket Masten Gregory és Fred Gamble gondjaira bízott. A kocsi mozgatásáról a Porsche igen bonyolult, 547 típusú, négy vezérműtengelyes, 1.5 literes 110 lovas négyhengerese gondoskodott,
Túl nagy eredméyneket nem értek el vele; Gregory az Argentin GP-n egy 12., Gamble pedig a monzai Olasz nagydíjon egy 10. helyet szerzett a csapatnak.

1959 Behra-Porsche RSK (Forrás)

1960 Fred Gamble a Camoradi Behra-Porsche RSK-ban Monzában (Forrás)

1961-ben az ismét anyagi problémákkal küzdő Maserati felajánlotta Casnernek a Birdcage legújabb verzióját, az immár  a hátsó tengely elé - vagyis középre - szerelt 310 lóerős, háromliteres négyhengeres Tipo 63-at. Bár Casner szívesebben látott volna V8-as motort az autóban, megvásárolta a közel tízezer dolláros járgányt, mivel bízott a z új kialakításban. Ami nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket...
Három nagy istálló vásárolta meg a középmotoros versenygépet: Casner mellett Volpi gróf Scuderia Serenissimája, és Briggs Cunningham csapata. És a sebringi 12-órás szezonnyitó után mindhárom keresztet vetve mutogatott az autóra. A szokatlan motorelrendezésnek köszönhetően ugyanis az autó erőteljesen rezgett menet közben, és ezzel az irányítása is nehézkessé vált. A szabályzatnak megfelelő méretű, ám a jobb légellenállás érdekében majdnem vízszintesen felszerelt plexi szélvédő csak arra volt jó, hogy a bogarakat és köveket még jobban a sofőr arcába vágja. Ráadásul a könyörtelen, és spártai versenyautó amilyen erős, olyan megbízhatatlan volt, ami a hosszútávú versenyzésnél nem a legjobb tulajdonság. Így Casner, Stirling Moss javaslatára a komolyabb versenyeken inkább maradt a kezelhető és bevált Tipo 61-esnél, míg Cunningham és Volpi tovább szenvedtek a az autóval - hosszú hónapoknak kellett eltelnie, mire a Tipo 63-asból valóban versenyzésre alkalmas autó vált.
 

1961 Scuderia Serenissima Maserati Tipo 63 - motorproblémák miatt csak a 23. hely jött össze Nürburgring 1000-en (Forrás)

Nem csoda így, ha a Camoradi csapat legnagyobb sikerének helyszínén, a Nürburgringen a régi Tipo 61-essel jelentkezett. Az ismerős Fehér-kék Maseratit ezúttal maga Lloyd Casner és Masten Gregory vezette. És sikerült az egy évvel korábbi dicsőség - bár a kellemesen esős körülmények miatt 7 óra 51 perces idejével húsz perccel volt lassabb a korábbi eredményhez képest az autó, ismét az első helyre gurult be - míg a Scuderia Serenissima csapat Tipo 63-as a közelébe sem tudott érni.

1961 Camoradi Maserati Tipo 61 a Nürburgringen (Forrás)

Ez az eredmény volt az utolsó, a Camoradi csapat történetében; abban az évben a Cooper új fejlesztésű, az úgynevezett "Lowline" sorozatába tartozó, farmotoros versenyautóját, a Coventry-Climax motoros T53-at indította, Masten Gregoryval. A Lowline nevet a hátulra szerelt motor miatti alacsony építésmód után kapta a kocsi, s bárígéretes alap volt a fejlesztésre, Casnerék nem tudtak vele semmit kezdeni.
Ahogyan az őt követő, a Cooperhez hasonlóan 240 lóerős motorral szerelt Lotus 18-al sem. Bár Stirling Moss a konstruktőri bajnoki második helyet szerezte meg az autóval egy másik csapatnál, az Ian Burgiss vezette Camoradi gép labdába sem rúgott, s Casner az azévi, a bajnoki pontozásba nem számító Glover Trophy-n még elindulni sem tudott vele. Emiatt a Camoradi csapat az év közepén, a Német Nagydíj után visszavonult a Forma-1-től.

1961 Cooper T53 - nem tudott bizonyítani (Forrás)

1961 Lotus 18 - vele sem sikerült (Forrás)

A nagy versenysikerek lassan tovaszálltak, de egy filmszereplésre még futotta Casner dicsőségéből; az Aston Martin versenyző-Istenséggel, Roy Salvadorival és az új-zélandi Világbajnok Jack Brabhammel közösen bukkantak fel az 1961-es The Green Helmet című amerikai autóversenyzős moziban.

Casner és a Maserati a "The Green Helmet" című filmben (Forrás)

Casner azonban nem vonult vissza, inkább segédkezett még egy legenda életre keltésében.1962 júliusában mutatkozott be Ed Hugus pittsburghi European Cars kereskedésében az első, Carroll Shelby által készített, utcai használatra is alkalmas Cobra, a CSX2001 jelű autó. Ezt azév telén egy Richard Milo nevű orvos vette meg, aki hamar rájött, hogy a fedetlen, mindenféle extrát nélkülöző autó nem neki való. Hogy - saját bevallása szerint - megelőzze a segge befagyását, visszavitte a kereskedésbe a Cobrát és egy Porschéra cserélte. Casner akkoriban szeretett volna Shelbyvel együttműködni, a Camoradi istálló felfutattására, aki felajánlotta számára a CSX2001-es autót. Mielőtt azonban Casner érte ment volna, megvette a Cobrát egy francia versenyző, Jean-Marie Vincent, aki hamarjában versenykivitelűvé alakította és áthajózta Európába. Casner nem tehetett mást, utánaeredt, és leszerződtette Vincentet a Camoradi csapatba. Az 1963-as év az autó átalakításával telt, majd 1964 elejére készen állt az a kocsi, ami Casner reményei szerint alkalmas lehet Le Mans megrohamozására. Az eredeti 260-as motort versenyspecifikációjú 289-es V8-asra cserélték, a lakatanyás, vándorgolyós szektorral ellátott kormányművet fogasléces kivitelűre cserélték, valamint kormánymű stabilizátort, új kerekeket, nagyobb üzemanyagtartályt és olajhűtőt, valamint egyedi keménytetőt szereltek fel André Chardonnet Garage de Lorraine műhelyében.
A következő hónapokban - 1964 szeptembere után - nyolc versenyen vett részt a CSX2001, amelyből hatot megnyert, köztük a párizsi 1000 km-es futamot, reimsi Rally de l'A.G.A.C.I.-t, a d'hebecrevoni Course de Cote-t, valamint a La Pommerate és a Course de Cotes de Andelys versenyeket is. Az egyik be nem fejezett küzdelem a Tour de France volt, ahol Casner maga vezette az autót, a Shelby csapat új, Peter Brock által épített Coupéival szemben. Becsületére legyen mondva, hogy amíg versenyben volt, helyt állt a rettenetes ellenfelekkel szemben, s a két Coupé végül ugyanúgy kiesett, mint ő maga. 1966-ban aztán Vincent eladta az autót, amely kalandos utat futott be, némi marokkói tartózkodást is beleértve, míg végül 2006-ban jelenlegi tulajdonosához, a kaliforniai Bruce Meyerhez került, aki - igaz nem a francia specifikáció szerint - helyreállíttatta az autót, s megjárta vele még kishazánkat is egy Budapest-Prága veteránverseny során.

1962 Camoradi Cobra CSX2001 (Forrás)

Lucky Casner szerencséje1965 április 10.-én fogyott el; a nagy visszatérésre készülvén tesztköröket futott a le mansi 24-órás előtt Maserati Tipo 151/4-esével, amikor balesetet szenvedett és életét vesztette.

Az utolsó versenygép: 1965 Maserati Tipo 151/4 (Forrás)

Tiszteletére kapta a 2004-ben bemutatott, középmotoros Maserati MC12 szupersportkocsi a Camoradi versenyszíneit, gyöngyházfehér-kék fényezést. 

2004 Maserati MC12 - a Camoradi csapat színeiben (Forrás)