Valami ilyesmin rágódtam az elmúlt napokban, ám a brazil szappanoperáknál megakadt a gondolatmenet, s elvigyorodtam. Mivel dobhatnám fel a blogot? Hát egy jófajta dél-amerikai autóval! Azon a fél-kontinensen, ahol még a kilencvenes években
is gyártották a hatvanas évek Ford Falconját, ahol a Bogár simán megünnepelte a fél évszázados jubileumát, s ahol az autók nagyobb alkoholfogyasztók, mint az emberek, csak találok valami spéci verdát!
Sok járgány merült fel, az argentin Isetta klóntól kezdve a brazil Willysen át egészen a dél-afrikai kerülőt is megjárt, kétütemű DKW, majd VW Bogár alapokra épített Puma sportkocsiig. De a szemem egy fura formájú kis kétajtóson állapodott meg, amelyről
már gyermekkoromban sem tudtam eldönteni, hogy ez most menő verda, vagy inkább sportautó paródia... Mint hasonló esetekben már megtettem egyszer-kétszer, a kérdést eldöntendő, most is szóltam Ferkó barátomnak, vegye szemügyre a keresztény királyné és egy B kategóriás színésznő nevének keverékéből nevesített autót. Néhány pohár bor és jó sok hümmögés után megszületett az ítélet: "Ez igen csúf! Írd csak meg!"
Következzen hát a Santa Matilde kupé története, a brazil luxusjárgányé, ami nem is nézett ki annak.
A saját fejlesztésű sportos kocsi ötlete a hetvenes évek közepén pattant ki a Puma GTE megalkotásában is részt vevő, sao paulói Humberto Pimentel Duarte mérnök, és az egykor FNM-Alfa Romeóval küzdő versenypilóta, majd tunerré avanzsáló Renato "Peixotinho" Peixoto fejéből. Az alapokat a nálunk Opel Rekordként ismert Chevrolet Opala adta, beleértve annak 171 lovas, 250 köbhüvelykes - 4. 1 literes - soros hathengeresét is.
A semmivel össze nem téveszthető karosszériát azonban Duarte lánya, Ana Lídia álmodta meg, amit poliészterrel erősített üvegszálas műanyagból alakítottak ki a lelkes kivitelezők. A ferdehátú járgányt elvileg 2+2 ülésesnek szánták, de jó szívvel senki nem küldte volna ismerősét a hátsó üléssorba.
 |
| A donor: Chevrolet Opala (Forrás) |
A kész prototípust az 1976-os sao paulói autószalonon állították rivaldafénybe, ahol lenyűgözte a látogatókat. Volt is mivel, hiszen az egyszerű brazilok akkoriban még nem szokták meg az olyan felszerelési elemeket, mint az elektromos ablakok, a légkondi, a rejtett antenna, amely kazettás magnóhoz csatlakozik, illetve a bőr ülések. Az autók árát is ehhez mérten szabták meg, ami így az ország egyik legdrágább modelljévé vált. A sorozatgyártás 1977-ben indult meg, s a Santa Matilde SM 4.1 elismerő sorokra ösztökélte az autós újságírókat, akik dícsérték a módosított karburátorral és kipufogórendszerrel szerelt motor erejét, az első-hátsó tárcsafékek hatékonyságát, valamint a Porsche-eredetű műszerfal összeállítását. A kocsi szerkezetét akkoriban affelé újszerű módon galvanizálással védték a korróziótól.
 |
 |
| 1976 Santa Matilde SM 4.1 prototípus (Forrás) |
Mindezen érték azonban teljesen eltűnt a minden feltűnést nélkülöző kasztniban - amelyen furán hatnak az Opel Rekord hátsó lámpák -, ráadásul sok gondot okozott a rosszul szellőző belsőtérben a gyengécske légkondi és a hamar túlmelegedő motor is.
A nyolcvanas évek elejére sikerült a hibákat orvosolni; emellett a régi hathengeres erőforrás mellé bevezették a Pontiac gyártmányú, vadonatúj 151 köbhüvelykes - 2.5 literes -, négyhengeres Iron Duke motort, amelyet egy turbófeltöltő segítségével 140
lóerősre tuningoltak. Ez kapható volt feltöltő nélküli és alkoholüzemű kivitelben is.
Mellékesen 1981-ben egy Steve Arntz nevű amerikai milliomos megrendelésére 57 darab Cobra replika készült a Santa Matilde trés riosi üzemében, 350 köbhüvelykes V8-as Chevy motorral; öt autóba Jaguar differenciál került beépítésre.
 |
| 1978 Santa Matilde SM 4.1 (Forrás) |
 |
| 1981 Santa Matilde Cobra (Forrás) |
 |
 |
| 1982 Santa Matilde SM 4.1 (Forrás) |
Természetesen az eredeti Santa Matildét is korszerűsítették: 1983-tól a ferdehátú karosszériát lépcsőshátú formaterv pótolta, amelynek fara minden addiginál Opelesebben nézett ki. Emellett tovább finomították az erőforrásokat is, amelyekkel már 180 km/h körüli végsebességet érhetett el az alig 1.3 tonnás autó.
A kereslet azonban hamar zuhanni kezdett - az első időszak százas nagyságrendű eladásai után a nyolcvanas évek közepére már alig néhány tucatnyi SM készült évente.
A keresletet fellendítendő, 1984-ben bemutatták a nyitott Convertible kivitelt. Ez azonban nem sokat ért, gyártásának hat éve alatt mindössze 76 Santa Matilde kabrió gördült ki a gyárból.
 |
| 1988 Santa Matilde Convertible |
1987-ben jelentősen modernizálták az autót, a karosszéria -és szerkezeti elemek jelentős részét a Volkswagen Santanáéira cserélték; kívűlről a legszembetűnőbb változást az addigi dupla kerek helyett négyszögletes fényszórók jelentették. 1990-re gyakorlatilag teljesen leállt a Santa Matilde gyártása; az elavult autó már nem vehette fel a versenyt a piacot elárasztó luxus-dömpinggel. Egyedi megrendelésre egészen 1997-ig készítették a járgányt; az utolsó modell már az Opel Omega szerkezeti elemeit és három literes motorját, valamint teljesen új futóművet, felfüggesztést és digitális műszerfalat kapott.
 |
 |
| 1990 Santa Matilde Coupé (Forrás) |
Ám ez már nem mentette meg a Santa Matildét, és húsz év, valamint 937 autó (490 ferdehátú, 371 Coupé és 76 Convertible) legyártása után véget ért a brazil szappanopera.
Természetesen az azóta eltelt több, mint tíz évben az autó története már legendává nemesedett hazájában, ahol immár egyre nagyobb a Santa Matilde ázsiója. A márkaklub és a lelkes rajongók gondoskodnak a járgány fennmaradásáról.
 |
| Egy dragster változat a 937-ből (Forrás) |
 |
| Egy másik versenyjárgány (Forrás) |
