Charles Stewart Rolls és Henry Royce autói a 20. század első évtizedének végétől jelentették a kompromisszummentes tökéletességet - nem véletlenül próbálkoztak sokan legalább az autók fő stílusjegyének számító hűtő másolásával, ha már a minőséget nem sikerült maradéktalanul utánozni. A legjobb példák erre a trendre a francia Sizaire testvérek - akiknek történetére még feltétlenül vissza kell térni a blogon! - által gyártott autók voltak. Az angol importőr kezdeményezésére épített Sizaire-Berwick és a belga leányvállalatnál készült, tolattyús Willys-Overland hathengeresekkel szerelt Belga Rise modellek azonban nem egyszerűen pofátlan Rolls-Royce koppintások voltak; kivitelezésük közelítette a mintaképét, így viszonylag sikeres felsőkategóriás autókként szerepeltek a húszas-harmincas évek fordulójáig.

A sikeres koppintások:

1925 Sizaire-Berwick 25 CV (Forrás)

1934 Belga Rise 8C Saloon by Vesters & Neirinck (Forrás)

Nem járt szerencsével azonban a jelen írás főszereplője, Frederick Hugh Gordon, aki Ausztrália legjobb minőségű, és első sorozatgyártású autóját kívánta kerékre állítani az Australian Six személyében.
Gordon gazdag marhatenyésztő család gyermekeként látta meg a napvilágot 1883-ban, Sydney-ben. Némileg eltávolodva a családi hagyományoktól, mérnöki diplomát tett le, majd vállalkozóként kereste kenyerét. Kezdtetben szokatlan termékek importálásából élt; talán az elsők közt érzett rá a látens vevői igényekre, vagyis olyan kívánságokra, amelyek létezéséről még a leendő üzletfelek sem tudnak. Ennek megfelelően a 20. század első évtizedében Európából és Amerikából szállított Ausztráliába konfekció ruhákat, új típusú zajtalan írógépeket és tűzoltó készülékeket, melyekkel sikeresen kereskedett a kontinensnyi országban. 1913-ban megalapította autókereskedését, az F.H. Gordon & Co.-t, amely elsőként árusította az amerikai Ford és Packard, illetve az angol Wolseley modelljeit Ausztráliában. Hamarosan felmerült benne az ötlet: mi lenne, ha autók behozatala helyett saját autót kínálnák a nagyközönségnek? Természetesen akkorra már volt néhány próbálkozás az országban, de ezek inkább egyedileg, vagy kis szériában összeszerelt járművek voltak és nem sok vizet zavartak. Gordon azonban nagyban gondolkozott, sorozatgyártásban, amelyet a Ford vezetett be a T-Modellnél.

Hogy a terv megvalósuljon, 1917-ben amerikai tanulmányútra ment, ahol találkozott többek közt a svájci származású tervezővel és vállalkozóval, Louis Chevrolettel. Chevrolet nem sokkal korábban hagyta ott az általa alapított, majd William Durant által felvásárolt detroiti Chevrolet Motor Car Companyt. Ezután egy évig az Indy 500-as viadalra épített Cornelian versenyautóval foglalkozott, majd öccsével, Gastonnal együtt megalapították az indianapolisi Frontenac autógyárat, ahol elsősorban versenyautókat építettek, illetve nem hivatalosan besegítettek a new jersey-i American Motorsnak is. A két tervező úgy találta, hogy a célközönségnek leginkább a Chevrolet által korábban felvázolt könnyű hathengeres modell, magyarul Light Six kialakítás felelne meg, amelyet az American által gyártott autók képviseltek.

A minta: 1921 American Six (Forrás)

Miután Gordon meglátogatott még néhány potenciális beszállítót, visszatért Ausztráliába és nekilátott az autógyártás előkészítésének. Mevásárolta a sydneyi Castlereagh str. 133-137 telket, ahol az irodák és a kiállítóterem kapott helyet, illetve a külterületi Rushcutters bay McLaughlin avenue területét, ahová a gyártósort kívánta költöztetni. Szerződést kötött az American Motorsszal külöböző részegységek beszállításáról, többek közt Salisbury differenciálmű, háromfokozatú Grant Lee váltóművekkel és hathengeres Rutenber motorokkal együtt. Így nézve a hangzatos ausztrál gyártású autó valójában egy amerikai eredetű alkatrészekből összeszerelt kocsinak tűnik.

Mindenesetre 1918-ban megkezdődött az USA-béli alkatrészekből álló autó összeszerelése, noha meglehetősen szerény keretek közt: az első évben úgy egy tucatnyi Australian Six készült el. Ezek az autók még egyértelműen nem sorozatgyártású, mint inkább előszériás daraboknak tudhatók be; kialakításukat tekintve teljesen megfeleltek a Csendes-Óceán túlpartján kínált American Six modelleknek, azok hagyományosan amerikai stílusú, lekerekített hűtőjével.

1918 / 19 Australian Six - még nem Rolls-Royce hűtővel (Forrás: The Complete Encyclopedia of Motorcars / 1885 to the Present, Edited by G. N. Georgano)

Hogy a tényleges nagyszériás gyártás beindulhasson, Gordon 1919-ben új telephelyre költöztette cégét, a néhány kilométerrel nyugatabbra felvő Ashfield városrészbe. Az üzem 200 dolgozót foglalkoztatott, saját maga készítette az alvázakat, az importált laprugókat hamarosan ausztrál Petersham egységek váltották fel, a hűtők és a nem túl jó minőségű 40 / 45 lóerős Rutenber motorok végszerelését is itt végezték. Apropó a hűtő; ez lett a sorozatgyártású Australian Six legfőbb ismertetőjegye, a különösen nagy hatásfokot ígérő Rolls-Royce stílusú rézhűtő. (A jó hűtő az autó egyik legfontosabb kelléke volt akkoriban; a korabéli sofőrök talán még a benzin kifogyásánál is jobban tartottak a felforró hűtővíztől.) Természetesen nem gyenge marketingfogás volt ez Gordon részéről; a legfeljebb közepes minőségű amerikai eredetű autóra a világon már akkor is az elsők közt számontartott Rolls orrát pattintani.
A hatféle karosszéria építését - melyek közt Tourer, háromüléses hátrahajtható tetős (Cloverleaf), nyolcüléses Special Services Car, majd később csukott, ötüléses Sedan is volt - a randwicki Millers Motor Body Shop vállalta fel, míg a sárvédők a sydney-i F. Muller cégénél készültek. A sokat hangoztatott "Made in Australia, by Australians, for Australia" (Ausztráliában, ausztrálok által, Ausztráliának készítve) jelmondat valóságtartalma leginkább itt érhető nyomon.

1923 Australian Six - messziről még hihető... (Forrás)

Mindenesetre az Australian Six 1919 június 28.-án bemutatkozott a nagyközönségnek, amely jól fogadta az ausztrál autó ötletét, amelynek 495 dolláros ára 2-300 dollárral volt olcsóbb az importált kocsiknál. Hamarosan minden államban nyíltak kereskedőszalonok, ahol sok érdeklődő jelentkezett Gordon autójáért.
Akik nemsokára mérgesen vitték vissza a legváratlanabb helyzetekben lerohadó járgányukat; hamarosan kiderült, hogy a vásárolt Rutenber motorok csapágyazása és a blokk öntvény megmunkálási minősége volt a ludas. Ezt pedig nagyon rossz szemmel nézték a hatalmas távolságok országában. A cég természetesen garanciálisan elvégezte a javítási munkákat, vagy éppen a motorcserét; s ezzel nagyjából gajra is tette saját pénzügyi helyzetét. A motorok minőségi problémáin úgy próbáltak javítani, hogy azokat a gyárban szétszedték, átvizsgálták, és kicserélték a csapágyazást illetve jobb minőségű ötvözetekből készült szelepeket építettek be. Emellett hamarosan a szintén nem túl kiforrott Grant Lee sebváltót az Amerikában bevált Muncie erőátvitelre cserélték, és folyamatosan fejlesztették a Westinghouse rendszerű gyújtást is - ami a hűtéshez hasonlóan kényes pontja volt a kor automobiljainak.

1919-1925 Australian Six 3-passenger Runabout (Forrás)

Hogy a gazdasági nehézségeken felülemelkedjen, Gordon 1921-ben átalakította a céget és az újonnan megalakul Australian Six Motor Sales Ltd.-be nem kevés pénzt injektált, akárcsak a kereskedelmi részlegbe, az Overseas Sales Agencybe. Azonban azév áprilisában influenzában meghalt a céget ténylegesen irányító David Martin, aki nélkül az egész vállalkozás heteken belül működésképtelenné vált. Többszöri tulajdonosváltás után az Australian Six végül az autókölcsönzéssel és taxizással foglalkozó Harkness & Hiller cég kezébe került, amelynek hasonló tervei voltak vele, mint a Yellow Cab vállalatnak a Checkerrel, néhány évvel később. Konkrétan, saját flottájukat akarták az Australian Six modellekkel megtölteni. A színes reklám brossúrák azonban nem segítettek helyreállítani a cég néhány hétig létező jó hírnevét; a megbízhatatlanság és a mindenfelé hangoztatott jelszóval ellentétben csekély arányban beépített ausztrál alkatrészek kedvüket szegték a vásárlóknak. Az időközben az ashfieldi városrész Paramatta útjára költöztetett gyártóüzemben 1923 után már csak elvétve készült egy-egy autó; a külföldről behozott kocsik, különösen az olcsó és egyszerű Ford T és Chevy 490 típusok lenyomták az Australian Six-t. 1925-ben még történt egy kísérlet a pocsék Rutenber motorok leváltására; az újonnan beszerzett hathengeres Ansted-Lexington erőforrások már ígéretesek voltak, ám hét darab próbakocsi elkészülte után a tulajdonosok a veszteséges gyártás leállítása mellett döntöttek.

1919-1925 Australian Six Sedan (Forrás)

Végső pofonként, az egykoron csúcsminőségű, ausztrál Rolls-Royce-ként nyilvántartott Australian Six üzeme a Dodge karosszériákat gyártó Redwood Brown cégéhez került, amely hamarosan itt nyitotta meg az amcsi autógyár legnagyobb kereskedését.
Alig hétéves működése alatt mindössze 500 darab készült a déli Rolls-Royce kópiából, melyekből napjainkra 16 darab maradt fenn. Érdekes módon az Australian Six elnevezés életben maradt, mint a (tényleg Ausztráliában gyártott) nagy hathengeresek jelölése, származzanak akár a tényleg sikeres Holdentől, Fordtól, vagy a japán Mitsubishi helyi üzeméből.