Még egy Oldtimer kiállítás, amire elmehetünk! - kiáltottam fel boldogan, látva az újsághirdetést, mire kedvesem lemondó sóhajjal kérdezte: Mikor, hol?
 |
Október 23-án eredetileg kirándulni szerettünk volna, és másnapra lett betervezve az Oldtimer Show a SYMÁ-ban. Az időjárás azonban közbe szólt; az áramvonalas meteorológus hölgyek csúnya nyálkás időt jósoltak az ünnepnapra, és 24.-ére kellemesebb körülményeket. Úgyhogy a kiállítás első napján vettük az irányt a SYMA felé. Budapesten a beígért nyálkás, szomorú ősz fogadott, az utakon az este várható utcabálra készülve, tömegével grasszáló rendőrautóval és kisbusszal - sőt, életünk első, valódi vízágyúját is ekkor láttuk, juhé! Az Árpád híd felől érkező 1-es villamosról leszállva viszont szinte azonnal belebotlottunk egy idős koldusasszonyba, aki az őt körbeálló két úriember közt számolta az aprópénzt. Itt nem láttam rendőrt.
A kiállítás igazi vizuális orgazmus volt - már bocsánat a kifejezésért, ha vallásos az úr (copyright: Stephen King). Az autók, s még inkább a motorok mennyisége és minősége már a tavaszi Oldtimer Expo-n is kezdett a sok évtizedes hagyományokkal rendelkező nyugati bemutatókra emlékeztetni. Persze itt sokkal több volt beton és kevesebb a fényűzés, szóval még azért igencsak vadkeleti romantika érződött az eseményen. A korhű ruhába öltözött hölgyek nekem jó ötletnek tűnnek - s ez elsősorban a Buick túrakocsi és a Jeep között sétálgató marhapásztorlánykának - bocsánat, cowgirlnek - köszönhető. Emellett nem lett volna rossz még az ötvenes-hatvanas évek amcsi verdái - Cadillacek, a Chrysler Windsor és a 2nd Gen. T-Bird környékére egy-két lollipop-girl sem, de ne legyünk telhetetlenek!
 |
| A cowgirl és a Buick |
A Ford Mustangok - hármat számoltam, de lehet, hogy tévedek, az érzékszerveim túl voltak terhelve - lenyűgözők voltak, akárcsak a Jensenek - két Interceptor kabrió, egy kupé, egy 541 S, plusz a Volvo P1800, ami szintén West Bromwichben készült sokáig. A két BMW 2000 CS előtt hosszan álldogáltam, s csodáltam a hatvanas évek végének modern dizájnját, mely egy izgalmakkal teli hetvenes éveket vetített előre - amiből végül nem lett semmi. A kiállítás legdrágább darabjaként aposztrofált Maybach előtt állva megállapítottam, hogy ha eltekintek hatalmas méreteitől és történelmi hagyományaitól, bizony meglehetősen semmitmondó jármű. Mindamellett persze élmény volt látni ezt a kissé kopottas állapotú, mégis monumentális guruló legendát. Két francia verda, a mindig könnycseppre ösztökélő Bugatti, és a bitang kis Salmson is büszkén kéklett, nem messze az álomszerű, szintén kék Alfa Spidertől és GTA-tól.
 |
| Kiscsikó |
A láb földbe gyökeredzés és a külvilággal való rövidtávú kapcsolat elvesztése mégis a motoroknál ért. Itt ugyanis szembetalálkoztam régi álmommal, a Tritonnal, a Norton vázas, Triumph motoros ős-Café Racerrel. Az egyszerre csúf és gyönyörű szép motor megkoronázta a napot, s bizony idő kellett a rendszerem újraindításához. Persze élvezet volt végigsétálni az öreg AJS-ek, Nortonok, Calthorpe-ok, Zündappok, Indianok, Harley-k, Slaviák, Jawak, az Opel-motor, s nem utolsósorban a hatalmas mennyiségű Csepel, Danuvia, Pannónia, WM, Mátra és Méray járgányok közt is, de az utam újra és újra a Triton felé vitt.
 |
 |
| Egy kemény angol: Triton 500 |
A feszültséget levezetendő, továbbmentünk az autó/motor-modell árus felé. Szomorúan konstatáltam, hogy itt, az Oldtimer Expoval ellentétben nem volt több stand, ahol régi Matchboxoktól a ritkán beszerezhető különlegességekig bármit lehetett kapni. Csupán egy árus találtam, ahol a szokott Bburago, Maisto, Solido, Cararama, és egyéb nevenincs termékeket lehetett kapni, esetenként meglepő áron. Példaul azt Schlesser-féle Megane Buggy-t, amit pár száz Forintért vettem néhány hónapja újságmellékletként, itt kétezer pénzért árulták. Fura. Mindenesetre gazdagabb lettem egy Solido BMW 3.0 CSL-el és egy Cararama Triumph Heralddal - csak tudnám, hova teszem őket, a készülőfélben lévő Ford Escort RS Coshworth és Shelby Mustang GT350 H mellett...
 |
 |
| A szerzemények |
A könyves standnál felírtam a kötelezően megvásárolandó kiadványok közé a Trabant sztorit és az Ikarusz történetéről szóló könyvet - már csak a listán előttük álló további harminc tételt kellene valahogy kipipálni.
A mintegy három órás séta végén rogyadozó lábakkal és kiégett érzékelőkkel távoztunk a csarnokból - még kedvesem is találkozott egy neki igencsak tetsző verdával, a kis Steyr-Puch személyében. Összegzésként megállapítottam, hogy a pozitív kezdeményezés mellett van még mit javítani. Két dolog volt, ami kevéssé tetszett. Egyrészt, a rikító vörös szőnyegek, amelyek esetenként gyönyörűen tükröződtek az autók karosszériáin, rémálommá téve a fényképezést - nem mintha öreg kis Epsonommal egyébként is könnyű lenne, de ez az én bajom. Másrészt a már az Oldtimer Expón sem nagyon szimpatikus harmincas évekbéli szalonzene - melyet szerencsére egy darabig elnyomott a hatalmas, 11 literes egyhengeres stabilmotor pöfögése. Értem én, hogy a Concours-okon ez kötelező dolog, de ahhoz azért legalább egy parkban, tavak és hápogó kiskacsák, valamint legalább egy villa, vagy kastély jelenlétében illene megtartani az eseményt. A kiállított autókhoz passzolt volna még a rock 'n roll, Elvis, a Beatles és még számos más előadó is. Persze csak néhány órát voltunk ott, ha ez megtörtént, úgy elnézést kérek és nem szóltam semmit.
Mindez azonban semmiség, a lényeg, az öreg autók és motorok, a rajongók, és a rajongóknak szeretettel mesélő szakértők, a gyermekeiknek "mecsit" vásárló apukák, és a Ford Mustangot szinte vallásos imádattal fényképező csajok nagyon is rendben voltak. Ez a lényeg.
Az Oldtimer shown készített többi képet alább lehet nézegetni:
