A korai hatvanas évek egyik legérdekesebb angol autója kétségtelenül a Hillman Imp volt. Első blikkre talán furcsának tűnhet ez az állítás, hiszen a kategóriájában a Minivel szemben kihozott járgány sokkal inkább látszik egy olcsó nyugati Zaporozsec verziónak a maga farmotoros építésmódjával és fürdőkád-szerű kasztnijával, mint egy legenda szülőjének. A látszat azonban, mint oly sok esetben, most is csal! Az autóból Singer, és Sunbeam variánsaival együtt több, mint 440 ezer példányt adtak el, és korának egyik kedvenc kitautó donorjává vált. A lényeg ugyanis a minden normál kocsi csomagtérenek helyén megbúvó erőforrásban rejlik. A kis alumínium blokkos, 875 köbcentis, négyhengeres OHC motor eredetileg a félelmetes versenyszíveket alkotó Coventry-Climax műhely FWMA egységéből leszármazott tűzoltószivattyú hajtómotor átalakításából született. S azt Nagy-britanniában minden gyerek tudta, hogy egy Coventry-Climax motor a tuningra teremtetett! És így is lett; a hatvanas évek legendás kis versenyautói, mint a Davrian, vagy a Ginetta gyakran Imp motorral zúztak az aszfalton. De nem maradhat ki a felsorolásból az egyik legfurább Imp motoros sportkocsi, amely a Lotustól származó építésmódot, megfejthetetlenül elcseszett külsőt és kalandos sorsot kapott: a Clan Crusader.

Az "álomautó": Hillman Imp Sport (Forrás)

1971-1973 Clan Crusader (Forrás)

Az 1960-as évek végén néhány egykori Lotus mérnök, Paul Hassauer irányításával egy kis sportkocsi tervezésébe fogott, amelynek a Crusader („Keresztes vitéz”) nevet adták. A monococque vázra épülő kétüléses, üvegszál erősítésű kupé formatervét John Frayling készítette el, míg a prototípus fejlesztését Brian Luff végezte az időközben megalapított Clan Motor Companynál. Az autó farába tehát a jó kis 51 lóerős 875 köbcentis, négyhengeres léghűtéses Hillman Imp Sport motort szereltek, amely csekély teljesítménye ellenére is 160 km/h végsebességre gyorsította a mindössze 613 kilogramm tömegű sportkocsit. Az autót hivatalosan 1971 júliusában mutatták be és regisztráltatták a hatóságoknál, majd azév szeptemberétől kezdték meg a forgalmazását. Hogy kikerüljék a 25%-os forgalmi adót, eleinte építőkészletként is kínálták a Crusadert, ám jellemzően kulcsrakész autók kerültek új tulajdonosukhoz. A termelés hamar felfutott heti öt autóra, majd a washingtoni üzem bővítésével akár ennek az ötszörösét is gyárthatták. A Crusader 1972 májusában sikerrel teljesítette a töréstesztet, és klubverseny-autóként is egyre népszerűbbé vált. Ennek ellenére gyártását 1973 végén felfüggesztették, mivel az új adótörvény értelmében megszűnt az alkatrészként árult autók adómentessége, és a kocsi értéktöbblet adóval megnövelt ára hirtelen túl magas lett az energiaválság miatt amúgy is pangó piacon. Addig a becslések szerint mintegy 315-350 Clan Crusader készült. A történet azonban itt kezd igazán csavarossá válni…

Családi kör: Hillman Imp, Clan Crusader, Davrian, a háttérben pedig egy Ginetta (Forrás)

A termelőeszközöket ugyanis megvette egy Andreas Kaisis nevű ciprusi teherautó gyártó, és az egészet a szigetországba szállította. Mielőtt azonban bármit is kezdhetett volna szerzeményével, Ciprus északi részét lerohanta Törökország és meghiúsultak az újrakezdésbe vetett remények. Mindeközben Nagy-Britanniában az autó tervezésében részt vevő Brian Luff új szerszámokkal alkatrészeket, sőt komplett építőkészleteket kezdett gyártani, elsősorban a régi Crusaderek karbantartása érdekében, de néhány teljes, főként versenykivitelű autót is készített egészen 1981-ig.

Clan Crusader egy Man-szigeti versenyen (Forrás)

Clan Crusader pályaverseny-verzió (Forrás)

Egy másik verseny-Clan (Forrás)

Akcióban, valahol Angliában (Forrás)

1982-ben visszatértek Nagy-Britanniába a Ciprusra hurcolt gyártóeszközök, és velük együtt két autó, melyet a szigeten szereltek készre. Ezekkel Ian Hopping, a Clan Motor Company egykori karbantartója egy új céget és egy kísérleti sorozatot indított el; a Clan Marketingnél továbbfejlesztette a vázat és a karosszériát úgy, hogy beépíthetők legyenek különböző Ford, Peugeot, Fiat és Talbot erőforrások. Vele párhuzamosan a Clan-rajongó Peter McCandless megvásárolta Brian Luff felszerelését, és az észak-írországi Newtownardsban 1982-ben megalapította a Clan Cars Ltd céget. Kihasználva az angol kormány regionális fejlesztési támogatását, nagy elánnal fogott az autó készítésébe. A háromfajta készletben (Basic – alap kit, De Luxe – jobban felszerelt kit, Complete – kulcsraszerelt változat) és egyszerűen Clan II néven kínált járgány E verziója az Imp motor 998 köbcentis, 65 lóerős változatát kapta meg, míg a sportos S kivitel az erősebb, 78 lovas motorral készült. Mindezek mellett az autó műszaki artalma is jelentősen megújult: például a furcsa négyzet alakú fényszórókat bukólámpák váltották fel, a dobfékek helyett tárcsafékek kerültek beszerelésre, és a sofőrrel szemben a Ford Fiesta műszerei pislogtak. A Clan II-ből körülbelül 120 utcai és 10 versenyautó készült. McCandless 1985-ben egy újabb, radikálisan módosított változattal, a Clan Cloverrel jelent meg. A „Lóhere” névre hallgató autó az Alfa Romeo Alfasud 1. 5 literes, négyhengeres bokszermotorját és sebességváltóját kapta meg. Ez a lóhere azonban nem hozott szerencsét; a cég pénzügyi válságba került, és hat kitautó, illetve 20 komplett kocsi elkészülte után 1987-ben végleg abbamaradt a Clan II és a Clover gyártása.
 

1985 Clan Clover (Forrás)

Hogy a képlet még bonyolultabb legyen, 1984-ben egy újabb Clan tesvér született a McCoy személyében; a Clan Crusadert tervező csapat másik tagja, Arthur Birchall akkor döntött, hogy ő is elkészíti saját változatát az autónak. A terv megvalósításához fogott egy régi Crusader vázat, átalakította és a meghajtásról gondoskodó egyliteres, négyhengeres BMC A jelű Mini/Austin Metro erőforrást az eredeti építésmóddal szemben nem a hátsó tengely mögé, hanem az autó orrába helyezte, míg az üzemanyagtank átkerült a motor egykori helyére. Ezáltal a hátsó tűzfalat jóval hátrébb lehetett tolni, így nagyobb hely jutott az utastérben. További érdekesség volt, hogy a korábbi Clan Crusader négyszögletes, és az újabb kivitelek bukólámpája helyett a Mini kerek fényszóróit helyezte el a kocsi orrán, amely így még az eredetinél is bohókásabban festett. Néhány verziót azért a Clan II-höz hasonló bukólámpával láttak el. A valóságban minden hasonlóság ellenére az első szélvédőn kívül nem volt közös elem a Clan és a McCoy névre keresztelt autóban, mivel Birchall jelentősen átalakította az egész konstrukciót. Az orrmotoros, fronthajtású Clan unokatestvér azonban nem húzta sokáig; mindössze egy évig készültek McCoy autók és a legyártott mennyiség sem volt jelentős.

1984 McCoy

1984 McCoy bukólámpákkal

Az Ian Hopping-féle és a Peter McCandless-féle cégek maradványait és az eredeti gyártóeszközöket Dave Excell és Dave Weedon, a Clan Owners Club tagja vásárolták meg, akik azóta is töretlen elszántsággal fejlesztik a Clant és gyártják az alkatrészeket, legyen szó akár a legapróbb részegységről, vagy teljes vázszerkezetről. Terveik között szerepel a Clan egy modern verziójának az újjáélesztése 1. 3 literes farmotoros, illetve 1. 8 literes középmotoros kivitelben Peugeot erőforrásokkal és kétkörös fékrendszerrel, valamint a legmodernebb kompozit műanyag karosszériával. Így talán folytatódhat ennek a furcsa kis autónak a még furcsább története…