A tegnapi vasárnap ismét a zarándoklat napja volt - ezúttal a Vasúttörténeti Parkba, a harmadik Oldtimer Expóra. A netes média lelkesedése és az egyöntetűen pozitív képet festő beszámolók hatására már alapból magasra helyeztem a mércét a rendezvény előtt - elárulhatom, bőven megfelelt az elvárásoknak!

Miután Bettivel beléptünk a Parkba, s eldobtuk a kezünkbe nyomott, Punch nevű akármit, rögtön egy csoportosulás felé vettük az irányt, ahol egy fekete Citroen DS-t vettek körbe néhányan, akiket egy megafonos fickó lelkesített. Az autó háromkerekezni fog! - tudhattuk meg, úgyhogy leragadtunk megnézni a show-t, ami a következőképp zajlott:
Az "Ezredes" névre hallgató, francia katonaruában blazírtan feszítő öregúr leengedte a hidropneumatikus rugózást - közkeletű nevén liftet - alapállásba. Ekkor szerelőnek látszó személyek ugrottak a kocsihoz, kiékelték, hátulját megemelték, jobb hátsó kereket kikapták, majd félrehúzódtak. Az Ezredes fapofával visszaült a kocsiba, beröffentette,liftet felpumpálta a legfelső szintre, a szerelők az ékeket kikapták és elszaladtak. A megafonos fickó mindenkit figyelmeztetett, hogy húzódjon félre, mielőtt az Ezredes idegességében bő gázzal ront a tömegbe - közben a nevezett személy Jedi-arccal ült a volán mögött. Ezután megtörtént a csoda, s a DS három lábon megtette a tiszteletkörét, majd a személyzet visszaszerelte rá a szinte fölösleges negyedik kereket. Az egyébként nagyszerű látványosságra a kelleténél kevesebb figyelmet tudtam fordítani, a mellettünk álló kék izé miatt:

Életem első DS kupéjától kissé kótyagos fejjel támolyogtam tovább a pavilon bejáratához, ahol néhány Merci és egy lenyűgözően öltözőszekrény formájú Zuk tűzoltóautók, a már tavalyról ismerős Nysa mentőautó, néhány Volga, egy jó öreg Dodge trágyaszállító, valamint egy álomba illő Peugeot 504 Coupé álldogált, és - hoppá, csak nem egy Quattro? De bizony:

Ki gondolta volna, hogy egy VW LT is tud dögös lenni... Tessék csak megnézni azt az első kereket!

Naná, hiszen 100 éves az Audi! Bevallom a karikás autók soha nem okoztak álmatlan éjszakákat, s a Quattrók is maximum visszafogott "Ejha" felkiáltást tudtak kicsiholni belőlem. A kapun belépve azonban minden megváltozott, mikor szembetalálkoztam ezzel:

Ezzel:

És persze ezzel itt:

A sokszor látott újságképek után olyan volt élőben látni, szagolni, érezni ezeket a fenevadakat, mint amikor a serdülő ifjú először teszi le hűséges pornómagazinját és éli át a testi szerelmet a maga valójában. Pikes Peak minden szentjére mondom, Heilige Scheiße, Herr Röhrl! Ezek után hümmögve sétáltam el kedvenc kis NSU TT-m mellett és az 1951-ben megbukott magyar robogóprojekt sem hozott vissza a való világba. Persze a Trabant-alapú, szolidan 35-67 lóerősre saccolt Formula Eastern azért kellően vicces, egyszersmind lenyűgöző volt, hogy újra reagáljak a külvilágból érkező ingerekre.
 

A kristályokkal kirakott esküvői Chrysler Imperialtól kellően elborzadva - épp egy csinos anyuka mutatta a kocsit kislányának: "Látod hogy csillog?" felkiáltással - mentünk tovább. Szerencsére a rózsaszín strasszos, egykor büszke limuzin után hamar belefutottunk egy jóval kellemesebb verdába, egy igen vagány kis MG B kupéba, amely már ránézésre versenyezni csábított.
 

A születésnapos Morganek, a hatalmas motorterében parányi erőforrását fitogtató, gyönyörű sárga Opel Manta A, a Datsunok és BMW mellett elosonva érkeztünk meg az RPM Styling standjára, ahol az örök befutó Mustang, a kőkemény kis Austin-Healey és a tavaly még szétszerelt állapotban bemutatott Corvette mellett ismét szemtől-szembe állhattam a Chargerrel. Ettől az autótól még egy magamfajta visszafogott, hétköznap Suzukit hajtó minőségügyis is szeretne feszülős pólót és napszemüveget felvenni és rászokni a dohányzásra, hogy a csikket elégedetten pöckölhessem ki az ablakon, miközben a gumit füstöltetve húzok el a parkolóból, valamikor a hetvenes évek elején, amikor még magasról leszarta mindenki a benzinárakat és a gyűrődési zónák még csak a tesztköreiket futó ESF / ESV kísérleti járművek sajátjai voltak.

Akárhogy is, a kiállítás nagyon rendben volt, az autók és típusok kiváló izléssel lettek összehozva, nem dominált egy korszak sem - igaz a hatvanas évek szele azért erősen érezhető volt, míg a vintage járművek gyakorlatilag eltűntek. Külön öröm volt a Mini meeting és a vele közös fedél alatt összehozott modellautó börze - ahol természetesen ismét sikerült egy rakat pénzt kidobni az ablakon.
Még egyet szippantottunk kifele menet a Pekingből visszatért Pannóniára rakódott porból, majd hullafáradtan és egy szép nap élményeivel gazdagabban tértünk haza a Vasúttörténeti Park álomvilágából.
További képeket az Expóról a hét folyamán töltök fel és linkelek be.