Az elmúlt héten bemutatott ausztrál Buckle autó után logikus választásnak tűnik, hogy a majdani enciklopédiában az ABC szerint a sorban őt követő márka, a Buckler története kerüljön a monitorra. Persze az alkoholmentes sör nevét viselő autó nem csak a plusz "r" betű miatt érdekes; készítője a háború utáni angol könnyű sport -és trial kocsi építés egyik úttörője, s az új konstrukciós megoldások lelkes híve volt. Az építőkészletből, illetve műanyag karosszériával régi Ford és Austin alvázra és motorral szerelt autókat elsősorban a második világháború után bevezetett adókedvezmények hívták életre. De jelentős szerepe volt benne az angolok barkácsolási mániájának is - meg persze az ilyen jellegű kocsik általában viszonylag alacsony árának. Mindenesetre a negyvenes évek végétől rengeteg, vállalatnak nem is igazán nevezhető, inkább baráti társaságként működő műhely kezdett autókészítésbe; az innen kikerült járgányok általában kisméretű sportkocsik, vagy trial versenyautók voltak.
 |
A crowthorne-i Derek Buckler (1911-1964) ebben az időszakban az elsők között kezdett autóépítésbe. Buckler a negyvenes évek elejétől dolgozott a városban működő Welco Works szerszámműhelyben, melynek irányítását nem sokkal később át is vette. Az első Colonial névre keresztelt autót 1946-ban készítette el; a kocsi felépítése a maga idejében meglehetősen szokatlan volt: az alumínium karosszéria térhálós csővázon nyugodott, így viszonylag kis teljesítményű Ford motorja is jókora dinamizmussal mozgathatta a könnyű sportkocsit. Egyébként Derek Buckler a későbbiekben is Ford mechanikát szerelt autóiba. A kicsiny Coloniallal építője számos rendezvényen: triál, megbízhatósági, gyorsasági, valamint hegyiversenyeken indult, és hamar jó hírnévre tett szert. Nem volt nehéz engednie a hozzá érkező kéréseknek, hogy építse sorozatban járgányát.
 |
| 1947 Buckler Colonial (Forrás) |
A Colonialt csak kis mértékben módosítva mutatta be 1949-ben a Mark V Airflow típust, amely az első szériagyártású autó volt, amely csővázra épített karosszériát és a Colonialhoz hasonlóan Leslie Ballamy-féle első független kerékfelfüggesztést kapott, így technikai szempontból a háború utáni kit-carok élmezőnyébe került. A járgány gyártására Derek megalapította a Buckler Cars vállalatot, melynek székhelye Readingben volt, ám a kocsik építése Crowthorne-ban folyt a Welco műhelyben.
 |
| Buckler váz (Forrás) |
Az üvegszálas karosszériák kezdetben C. F. Taylor helyi műhelyében készültek, később azonban már más gyártók is karosszálták a Buckler autókat. Az első Mark V-ösök meghajtásáról a Ford 100E jelű 1172 köbcentis oldaltszelepelt négyhengerese gondoskodott, melynek 36 lóerős teljesítményét két SU karburátorral növelték meg. Az autó továbbfejlesztett változata, a Mark VI két évvel később mutatkozott be; a minőségre nagyon kényes Derek Buckler főleg a kocsi futó-és kormányművén változtatott, mivel a Mk. V-öt sok kritika érte nehéz irányíthatósága miatt; emellett a modernebb és erősebb egyliteres, 39 lovas Ford 105E, illetve a versenyzésre még alkalmasabb 1. 1 literes, 75 lóerős OHC Coventry-Climax FWA motorokat is beépítette. A Mk. V és Mk. VI modellek a Buckler termelésének gerincét alkották, és gyakorlatilag a cég bukásáig gyártásban maradtak. Az autót 1953-ban modernizálták, és egyes esetekben Mark 53 néven forgalmazták tovább. A Ford-motoros típusok mellett egyedi verziókban más erőforrások is feltűntek, mint például az 1954-es Salmson-Bucklerben, amelybe a francia Salmson cég négyhengeresét építették, vagy az 1951-es Buckler Jaguara hegyiverseny-autóban, amelyben természetesen egy 3.4 literes Jaguar motor dorombolt. A legextrémebb mégis a Day fivéreknek megépített Lincoln V12-es speciál volt, amelyről összesen csak egy gyatra minőségű fénykép maradt fenn...
 |
| 1949 Buckler Mk. V - az első sorozatgyártású kivitel (Forrás) |
 |
| Buckler Mk. V egy triálversenyen |
 |
| 1953 Buckler Mk. VI (Forrás) |
 |
| 1951 Buckler Jaguara (Forrás) |
 |
 |
| 1954 Salmson-Buckler (Forrás) |
 |
| Buckler-Lincoln - V12-es trial-car! (Forrás) |
 |
| Egymás mellett a Buckler és a Lotus (Forrás) |
A trial és hillclimb gépek mellett Derek Buckler Ken Smith-el összefogva az 500 köbcentis Formula 3 osztályban is bemutatkozott 1950-ben, amely egy évvel később egy silverstone-i győzelmet is szerzett.
 |
| 1950 Smith-Buckler 500 (Forrás) |
 |
| Bill Whitehouse bródszájdol a Cooperjével, míg Ken W. Smith a külső íven halad a Smith-Buckler 500-assal. (Forrás) |
A spártai Mk. V és VI modellekhez 1950-től csatlakozott a Mark X, amely már esztétikai szempontból is kielégítő volt; gyári karosszériával a kocsi úgy nézett, mint egy zsugorított Healey roadster; emellett természetesen egyéni felépítményt is lehetett hozzá rendelni. Ezt is a Ford 100E motorral szerelték, s a háromüléses alapverzió mellett létezett nyújtott, négyüléses Mark XI kivitelben is. Persze a Mk. X / XI-nek is megvolt ugyanaz a stigmája, mint az összes ilyen jellegű autónak: messziről sütött róla manufakturális jellege, leszámítva az összeszerelés minőségét, amelyre Derek Buckler nagyon odafigyelt: minden egyes kitet, illetve autót a végszerelés során személyesen ellenőrzött, és ellátott hitelesítő szignójával.
 |
| 1953 Buckler Mk. X Silverstone-ban |
 |
| Osztrák Mark X. |
Vele együtt jelent meg az immár BMC A30-as motorral szerelt Mk. XV és a hosszabb Mk. XVI versenyautó, amelyek soha nem készültek nagyobb darabszámban. Mégis ennek a modellnek köszönhető Derek Buckler felismerése, hogy a végletekig egyszerű trial-járgányok mellett kereslet van a komolyabb pályaverseny-autókra is. ezért a Mk XV / XVI tapasztalatai nyomán 1953-ra elkészítette a 90 jelzésű modellt. Ez a mindössze 454 kg tömegű, központi csővázra épített alumínium, később GRP (üvegszálas műanyag) karosszériával ellátott autó az erős Coventry-Climax motorral párosítva szinte verhetetlen volt, és hamar a klubversenyek és versenyzők favoritjává, valamint a Buckler egyik legsikeresebb modelljévé vált.
 |
| Canadaire Buckler Mk. XV Special - a kanadai légivállalat mérnökének egyedi építésű autója (Forrás) |
 |
| 1955 Buckler 90 (Forrás) |
Őt egészítették ki az ötvenes évek közepétől a DeDion hátsóhidas DD1 és DD2 típusok; az előbbiben az öreg Ford 100E és a Coventry-Climax FWA erőforrások teljesítettek szolgálatot, az utóbbi pedig megkapta az egyliteres Ford 105E, az 1340 köbcentis, 57 lóerős Ford 109E, az 1. 7 Ford Consul motorokat, valamint a Ford Cortina 113E/118E jelű erőforrásának 1. 5 literes normál, illetve 1. 2 literes rövidlöketű változatát. Mindehhez módosított végáttételű MG váltót társított Buckler. Ezek a járgányok nemcsak versenyautó változatban voltak kaphatók, hanem közúti kivitelben is, a vázat pedig úgy alakították ki, hogy össze lehessen építeni a korabeli AKS, Ashley, Falcon vagy Mistral műanyag karosszériákkal.
 |
| 1954 Buckler DD1 prototípus (Forrás) |
 |
| 1958 Buckler DD2 |
 |
| 1960 Buckler DD2 Mistral karosszériával (Forrás) |
 |
| Buckler DD2 AKS karosszériával - az autó mellett Malcolm Buckler és Keith Ambrose (Forrás) |
 |
| 1957 Wilson-Buckler Special - Buckler váz, Mistral karosszéria, Laystall hengerfejes 1.5 literes MG motor, Skoda hátsó felfüggesztés. Egy igazán egyedi autó! (Forrás) |
A következő versenyautó, a BB100 még az előzőeknél is ütőképesebb volt. A központi gerincalvázra - magyarul Backbone vázra - szerelt alumíniumból kialakított, részben aerodinamikus karosszériája alig volt magasabb, mint fél méter (egészen pontosan 55. 8 cm), és a kocsi egész tömege nem nyomott többet 381 kilogrammnál. El lehet képzelni, hogy egy ilyen kompakt méretű járgányt miként mozgatott a pörgős Coventry-Climax motor... Sajnos azonban a BB100 (vagy másnéven Backbone Racing) már a Buckler agóniájakor, 1960-ban született, s így soha nem terjedhetett el igazán, s nem mutathatta meg képességeit sem, mindössze a prototípus, és a szériakivitel első példánya készült el. Hiába volt a kit-carokhoz képest kiemelkedő minőség, a parányi műhely nem tudott lépést tartani a konkurenciával; a cég igazából soha nem volt képes komolyabb nyereséget kitermelni, így a csőd elkerülhetetlen volt.
 |
| 1960 Buckler BB100 protoípus |
 |
| 1960 Buckler BB100 szériaverzió (Forrás) |
1961 után megszűnt az autók szériagyártása, Buckler a továbbiakban egyedi versenyautók és gokartok építésével foglalkozott; többek között ő készítette Jack Brabham első Formula Junior versenykocsijának vázát is. Elkészült néhány prototípus terve is, amelyekkel Derek vissza akart térni a szériagyártásba, ám ezekből soha nem lett sorozat. 1962-ben a céget átvette Frank Fletcher és Mike Luff és Buckler Engineering néven folytatták a gokartok gyártását és a versenyautó fejlesztést, ám Derek Buckler 1964-es halálával a Buckler műhely sorsa is megpecsételtetett; a cég 1965 február 6.-án végleg becsukta kapuit. Fennállásának 16 éve alatt 3-400 (más források szerint 500) autó készült a cégnél; ezek Anglián kívül eljutottak a kontinensre, Ausztráliába, Új-Zélandra, de néhány darab még az Egyesült Államokba, Kanadába és Dél-afrikába is. A hetvenes években Derek Buckler fia, Malcolm létrehozta a márka hivatalos klubját, amely azóta is igen aktív tevékenységet folytat.
 |
| Villiers motoros Buckler Ultralite gokart (Forrás) |
 |
| 1962 Brabham BT1 és Gavin Youl (Forrás) |
A gyakori, meglehetősen családias hangulatú találkozókon gyakran látni olyan autókat, melyeket még az ötvenes években vettek tulajdonosaik, s azóta is használják őket; emellett időről-időre feltűnnek Derek egyedi alkotásai is. Nagy-Britannia első modern kit-carja és az első szériagyártású csővázas autó ma is élénken él népes rajongótáborának köszönhetően.
