Ezt nem hittem volna - sóhajtottam, mikor Bettivel az oldalamon beléptem a komáromi erőd kapuján. Sok éve szerettem volna eljutni ide, de mindig közbejött valami; hol az ország másik végén nyaraltunk, hol a munka miatt nem sikerült kijutni Komáromba. De 2009 augusztus nyolcadikán végre itt állhattam az amerikai autók magyarországi zarándokhelyén; a háttérből egy Bob Marley szám szólt enyhén felpörgetve, de még ezt is elnyomta a tengerentúli nyolchengeresek és a motorokba szerelt V2-esek jellegzetes bömbölése és dühögése.

Már odakinnt, miközben parkolóhelyet kerestünk "Szakadtkának", Bettiék korai nyolcvanas évekbéli, közel félmillió kilométert futott Opel Corsájának - a saját verdám csapágymérgezésben szenved - olyan tömegben jöttek szemből, hátulról, oldalról az amerikai autók, hogy az érzékszerveim pillanatok alatt túltelitődtek, s hamarosan már a fejemet sem kaptam fel egy-egy régi Camaro, Corvette, vagy éppen Ford pickup láttán. Persze az autókban ülő, dudát nyomó vidám srácok, és a csomagtartókból, illetve a kisteherek platójáról integető, dudákat lengető csajok önmagukban hatalmas hangulatot ígértek. Arra azonban végképp nem voltam felkészülve, ami a kapun belül fogadott:

Bevallom, az amerikai autós találkozó belépőjére kitett bigfoot Volga rendesen belémakasztotta a levegőt. Mellette pár méterrel a tombola főnyereménye, egy csodás, '76-os Ford Granada kellette magát. Majdnem elcsábultam, dehát mi a fenét kezdhetnék egy négyliteres, automataváltós amerikai "középkategórással"? Aztán persze belegondoltam, hogy mit, de Bettire pillantva elszégyelltem magam, és hagytam a fenébe a tombolát és a Fordot.

Beljebb, keresztülmásztunk a zsibárusokon - melyek közt sajnos / szerencsére nem akadt egyetlen komoly szakkönyv -és modellárus (nem akarom megbántani azokat, akik ott voltak, úgyhogy átfogalmazom: nem akadt számomra megfelelő anyagot árusító modelles, vagy könyves, de egyébként érdekes választék volt). Egy kisgyermek apukája fogalmazta meg a legjobban ezzel kapcsolatos érzéseimet: a kölyök nyaggatta aput a modellárusnál, hogy vegyen neki kisautót. Melyiket akarod? - kérdezte apu - Azt a Ferrarit! - mutatott rá a gyerkőc az egyikre. Apuka elhúzta a száját - Ferrarit? Amerikai autó találkozón?? Ehhh...

A gumifüstölős rodeó mellett szembesültem korábbi tévedésem cáfolatával: az új Camaro bizony vadállat jó autó! Addig kicsit szkeptikus voltam vele kapcsolatban, túl technósnak tűnt az én maradi izlésemnek. De élőben látva, minden megváltozott; ez a gép is átkerült a must have kategóriába. Nem szabad mindent retrósítani, modern, penge vonalvezetéssel is fel lehet idézni egy klasszikust, anélkül, hogy a múltban merengenénk. Itt ez sikerült, gratulálok a GM sokat látott dizájnereinek!

Nem volt semmi érzés, hogy mindeközben a majdnem függőleges falon mögöttünk két "kis" Hummer álldogált a körötte ülők gyűrűjében. Bele sem mertem gondolni, hogy a két járgánynak vajon csak a kézifékje volt behúzva, vagy egyéb módon is rögzítve voltak a lankán?

 
Jóval beljebb a forgatagban egy középkorú úriember tisztítgatta meghatározhatatlan zöld színű, számomra megbocsáthatatlan módon LSD ajtókkal felszerelt új Mustang kabrióját - az őrületnek bizony számos megjelenési formája van:

 S persze az őrületnek ára is van; bizonyítják ezt a kitört kerekek és a felniről cafatokban leégett gumik. Meg a nyugtató, amit a rendőrségi terepjárójában a megafonba szentségelő embernek kellett beszednie egy sikertelen gumifüstölés után. Shit happens...

Az izomgépek és elvetemült tulajdonosaik mellett lenyűgöző látványt nyújtottak az elvétve feltűnő klasszikusok, mint a Ford Shoebox, az élőben még sosem látott Studebaker, a Magyarországon customizált zöld Rambler, a két "pinaorrú" Edsel, a Cadillac Eldorádok és Ford Tunderbirdök és persze a hot rodok, amik... Egyszerűen lélegzetelállítóak voltak a maguk stílustól függően csillogó, ezerszínű, vagy épp kissé mesterkélten leamortizáltnak tűnő, ám minden esetben szürreálíis külsejével. És akkor még nem is beszéltem a project car-ként kiállított, poraiból feltámasztandó, eladásra kínált rozsdakupacokról.

A fentiek persze csak a töredékét takarják az összegyűlt autóknak; ha valaki közelről akarja legalább megérezni a már régesrég eltűnt amerikai életérzést, vagy csak élőben látni eredeti és új Challengert, Mustangot, flekkenezni és beszélgetni egyet a sátorozó rajongókkal, az ne habozzon, ruccanjon ki Komáromba a mai napon, vagy várjon egy évet a következő találkozóig!

U.I.: Részvétem a Neszmélynél balesetet szenvedett résztvevő családjának és remélem a gyermekek hamar felgyógyulnak a történtekből.