A Bentley a húszas-harmincas években legyőzhetetlennek tűnt a versenypályákon. A húszas évek elejétől kezdődően taroltak az szárnyas B emblémás járgányok: a négyhengeres 3 Litre, a nagyobb, 4.5 literes kompresszoros "Blower" modell, amely eredményekben nem villantott ugyan nagyot, stílusával mégis a Bentley versenyvonalának legszebbjévé vált; 6.5 literes Speed Six és annak Blue Train verziója és persze az autók vezetői mind-mind a Tourist Trophy, Le Mans, Brooklands és más legendás versenyek hőseivé váltak. Nem véletlen, hogy már a saját korában is akadtak utánzói a Bentley versenyautóinak; közülük az egyetlen, amelyiknek a stílusbéli koppintáson kívül valamit sikerült felmutatnia, a Marendaz volt.
 |
| A mintakép: 1924 Bentley 3 Litre Open Tourer (Forrás) |
Ennek a remek angol sportkocsinak az atyja, Donald Marcus Kelway Marendaz az 1910-es évek elején a Deasy, majd Siddeley-Deasy autógyárban dolgozott, miközben esti szakon tanult mérnöki tudományokat a Coventry Technical College-ben. 1916-ban bevonult a királyi légi alakulatba, ahol pilótaként teljesített szolgálatot az első világháború alatt. 1918-ban egészségügyi okokból, kapitányi rangban szerelt le, majd visszatért az autóiparba, ahol 1919-ben részt vett az első Alvis kocsi, a másfél literes 10/30-as (az első szám az ún. adó-lóerőt, a második szám pedig a tényleges teljesítményt jelöli) típus megalkotásában. Egy évvel később szerződést kötött a frissen megalakult warwicki Emscote Motor Companyval 250 darab sebességváltó elkészítésére. Bár az Emscote nem volt egy hosszú életű és nyereséges autógyártó, és Marendaz is vesztett rajta, mivel a cég csődbe jutott és nem tudta kifizetni a legyártott váltókat, mégis előrelépést jelentett számára. Itt találkozott újra régi barátjával, Seelhafttal a Siddeley-Deasytől, akivel közösen megalapították Coventryben a Marseel (Marendaz-Seelhaft) céget az Emscotenál maradt váltók és motorok felhasználására. Végül az eredetileg tervezettnél jóval több, mintegy 1200 Marseel – illetve Seelshaft 1923-as kiválása után Marseal – típusu autó készült különböző négy és hathengeres motorokkal. 1925-ben azonban ez a vállalkozás is zátonyra futott, így Marendaz Londonba, a General Cab Company Brixton roadi garázsába költözött, hogy ott saját neve, egészen pontosan D. M. K. Marendaz Ltd. név alatt készítsen sportkocsikat. Egy évvel később mutatkozott be az első Marendaz Special 11/55HP típusú autó, amely 1. 5 literes négyhengeres oldaltszelepelt 50 lóerős Anzani motort, egy részük látványos, oldalt kivezetett kipufogócsöveket és a Bentleyére erősen hasonlító rövid-vagy hosszú tengelytávú, ritka esetben csukott karosszériát kapott. A nagyobb teljesítményű, mechanikus feltöltővel szerelt változat a 11/120 HP jelölést kapta.
 |
| 1928 Marendaz Special 11/55 Monthléry Record Car |
Ezek az autók kategóriájukban több sebességi és hosszútávú rekordot is megdöntöttek Brooklandsen és Monthléryben, 147 km/h-s végsebességük pedig egyenesen lenyűgöző volt. Nem sokkal később ugyanazzal a karosszériával egy kisebb és olcsóbb, 1. 1 literes modellt, 9/90 HP néven. 1930-ban Marendaz bemutatta új, nitritált acél Anzani vezérműtengelyes, 1. 5 literes, soros nyolchengeres motorját, amelynek színrelépését nagy várakozás előzte meg. Ám ez a motor soha nem került sorozatgyártásra; az egyetlen autó, amelybe egyáltalán beépítették, nagy valószínűséggel csak az 1931-es Marendaz-Miller Special versenyautó volt. 1932-ben Marendaz átköltöztette immár Marendaz Special Cars Ltd. névre hallgató cégét Maidenheadbe, ahol hamarosan kihozta az amerikai Continental 1. 9 literes hathengeres motorjával és saját, illetve Moss-gyártmányú váltóval szerelt 13/70 HP modellt.
 |
| 1932 Marendaz Special 13/70 2-Seater Sport (Forrás) |
 |
 |
| 1932 Marendaz Special 13/70 Tourer (Forrás) |
 |
| 1932 Marendaz Special 13/70 Fixed Head Coupé |
Hamarosan azonban a Continental beszüntette a motorok szállítását, így Marendaz saját maga kezdte gyártani a némileg áttervezett, módosított karburátorral és hengerfejjel szerelt erőforrást. Ennek továbbfejlesztésével jöttek ki a 13/90, 13/100 illetve a feltöltős, 2.5 literes 17/90 HP változatok. 1935-ben ezt a gépet a kétliteres hathengeres Coventry-Climax motorral szerelt 15/90 HP váltotta fel. Természetesen ennek is volt feltöltős, illetve rövid-és hosszú tengelytávú változata. A 15/90-es modell, akárcsak elődjei kivállóan megállta helyét túraautóként, vagy hegyiverseny-autóként is; többek között Stirling Moss szülei is Marendazzal versenyeztek, 1933-ban Aileen Moss, Stirling édesanyja egy 13/70-essel nyerte meg a Hastings rallit, később pedig ő és férje egy 15/90-est használt.
 |
| 1936 Marendaz Special 15/90 versenyben |
 |
| 1937 Marendaz Special 15/90 - a volánnál Aileen Moss (Forrás) |
A sportkocsik piaca a harmincas évek közepén kissé beszűkült – magyarán szólva túl sok autót gyártottak a kereslethez képest -, s ez pont elég volt ahhoz, hogy Marendaz súlyos anyagi nehézségekkel kerüljön szembe. 1936-ban végül felszámolta autógyártó vállalatát, ahol saját állítása szerint mintegy 800 kocsi készült – a legtöbb forrás kételkedik az adat hitelességében, általában 115 példányról esik szó. A gyár repülőgép fejlesztésre állt át, amiből azonban néhány prototípuson kívül nem lett semmi.
 |
| Marendaz Trainer (Forrás) |
 |
| Marendaz Mk II (Forrás) |
Marendaznak 1940-ben el kellett hagynia Nagy-britanniát, Oswald Mosley fasiszta pártjának támogatásáért, s ő jobb híjján Dél-afrikába távozott. Ott a háború utáni években gyártott egy kéthengeres dízelmotorral szerelt kisautót és traktort. 1964-ben tett még egy olyan bejelentést, hogy hamarosan visszatér a Marendaz Special, ám ebből soha nem lett semmi. Viszont egy évvel később Johannesburgban bíróság elé állították csalás, lopás és a csődjog megsértésének vádjával. A sokat megélt kapitány végül 1972-ben tért vissza Angliába, ahol 1988-as haláláig végleg letelepedett. Napjainkra a Bentley-éra és az angol nagy versenykocsi korszak kiemelkedő márkájából alig egy maroknyi maradt fenn; az utánzóból így lett győztes és klasszikus.
