Az autó történetének kutatása, ami e sorok írójának jó tízenöt éves hobbija már, mindig szolgál meglepetésekkel. Időről időre sikerül olyan, még sosem hallott márkába belefutni, amelynek históriája számos érdekességet tartogat. Nem elhanyagolható emellett, hogy olyan emberek történetével lehet megismerkedni, akik nemcsak álmodoztak nagy dolgokról, de tettek is álmaik megvalósításáért - ez a tulajdonság mostanában mintha már kezdene kimenni a divatból.
Az alábbi autó története részemről néhány éve egy veteránautó hirdetéssel kezdődött, amelyben egy Heine-Velox nevű luxusautót kínált eladásra, egyikét az öt gyártottnak. A kocsi furcsa kialakítása, a különösmód szűkszavú leírás rögtön érdekessé tette a dolgot, s nekiláttam megismerni a történetét. Kezdetben persze nem túl sok infót találtam, de az évek során szép lassan összegyűlt annyi adat, hogy az Olvasók elé tárhassam ennek a rejtélyes luxusautónak, s építőjének kalandos történetét. (Persze mostanra már a wikipédián is önálló szócikket kapott a márka)
Természetesen a vállalkozó kedvű Heine az automobilra is hamar felfigyelt; első saját fejlesztésű járgányát már 1888-ban összeszerelte, és később is szívesen vett részt versenyeken. 1904-ben találkozott egy bizonyos E. J. Hall nevű tervezővel, aki hamarosan Heine legfőbb segítőtársává lépett elő. Hall korábban nagyteljesítményű motorokat konstruált, kifejezetten San Fransisco meredek emelkedőkkel tűzdelt utcáihoz. Sofőrként, versenyzőként, szerelőként és személyi asszisztensként dolgozott Heinének, gyakorlatilag egyenrangú partnerré vált vállalkozásaiban.
Valószínűleg Hall nyomására és hathatós segítségével alapították meg a Heine-Velox céget, aminek első modellje a nagy, négyhengeres 35/40 HP Tourer, amelynek érdekessége a benzin előmelegítős karburátor volt, amely még az égéstérbe porlasztás előtt felhevítette az üzemanyagot, így elvileg csökkentette a fogyasztást. 1904 és 1906 között mindössze három ilyen kocsi épült, amikor 1906. április 16-án egy nagy földrengés és az utána pusztító tűzvész romba döntötte a gyártó műhelyt és Heine zongoragyárát is – San Fransisco városának nagy részével együtt. Heine minden tőle telhető módon igyekezett segíteni a mentési munkálatokban: saját autói bocsátotta a sebesültek és holtak, valamint gyógyszerek és élelmiszer szállításához és személyesen is részt vállalt a feladatokban.
 |
| Heine pianó a '30-as évekből (Forrás) |
Miután többé-kevésbé rendeződött a helyzet, eladta mindazt, ami megmaradt üzemeiből és a semmiből látott neki felépíteni vállalatát. Az 1907-es első san fransiscói autószalonon Heine már az új 4/50 HP jelzésű Heine-Velox modellt mutatta be, melyet a szintén zongoragyártó Roy Mauvais cégének, a Roy Mauvais Motor Companynak közreműködésével fejlesztett ki. Bár az autó pozitív visszhangot váltott ki és már a kiállításon érkezett rá megrendelés, egy évvel később Ludolf Heine ismeretlen okokból felhagyott a gyártásával, és azután minden figyelmét zongoragyárára fordította.
 |
 |
| 1921 Heine-Velox V12 Limousine |
 |
 |
 |
Egészen 1921-ig, amikor váratlanul ismét megjelent a Heine-Velox, méghozzá egy nem is akármilyen autóval! A Heine-Velox V12, mint ahogy azt neve is mutatja, egy (Weidely gyártmányú) V12-es motorral szerelt szuper-luxuskocsi volt. Hogy mennyire prémium kategóriás járgány volt, jól mutatja 17 – 22 ezer dolláros ára; akkoriban Rolls-Royce-ot már mintegy tízezer dollárért lehetett vásárolni, csak a hozzá nagyon hasonlító felépítésű, ám hét évvel később gyártott Duesenberg Model J került ennyibe. Az autó alkatrészeit és karosszériáját Heine a nem sokkal korábban felvásárolt Economy Steel Manufacturing üzemében készíttette. A magas ár nem volt véletlen; a V12-es modellbe számos innovatív ötletet zsúfolt bele Heine, illetve a keze alatt dolgozó tervezők. Ilyen volt például a mind a négy kerékre ható hidraulikus fékrendszer, amely az egyik első volt az USA-ban. A Limousine karosszéria tetőszerkezete három részben leszerelhető volt, így a tető első felének kimozdításával hamar nyitott vezetőüléses town car, a hátsó szekció eltávolításával landaulet, míg a teljes szerkezet levételével nyitott túrakocsi formát lehetett kialakítani. Érdekessége volt még a karosszériának a forgóablakos ablaknyitás, ami csak egy évvel később jelent meg nagy tömegben az amerikai autókon. A belsőtér hatalmas volt, még az akkori luxusautókéhoz képest is, a két hátsó ülésnek külön lábtartói voltak, melyeket lehajtva még két üléshez lehetett jutni. Egyéni volt a jármű műszerfala is, amelyet a jobb láthatóság érdekében negyvenöt fokkal megdöntve szereltek be; minden kapcsolót és kijelzőt úgy helyeztek el rajta, hogy az a legjobban essen a sofőr keze ügyébe. Merőben szokatlan volt akkoriban, hogy hátulra jelzőlámpát szereltek, amely egy dudával együtt figyelmeztetett, ha a sofőr kanyarodni, vagy tolatni kezdett. Számos újítás mutatkozott be a Heine-Velox V12-ben, ám Ludolf Heine nem védte le szabadalommal ezeket idejében, így hamarosan más gyárak termékein is megjelentek ugyanazok a megoldások.
 |
| 1921 Heine-Velox V12 Sporting Victoria |
Rapszodikusan kevés, mindössze öt V12-es modell készült; három limuzin, egy szedán és egy Sporting Victoria karosszériával. Az Economy Steel 1923-as csődje vetett véget a Heine-Velox karrierjének és egyben Ludolf Heine autógyártó ambícióinak; ő 1959-ben bekövetkezett haláláig már csak zongorákkal foglalkozott. Az 1921-től gyártott öt autóból négy a mai napig létezik, ám Heine 1888-as első kocsija, valamint az 1904 és 1907 között gyártott modellek egyike sem került elő és adatok sem találhatók róluk. A képeken is látható Limousine egy Concours-ra felkészített darab, teljesen felújított szerkezettel, a Kiwi Engineering által újjáépített motorral.
