Hiba lenne azt gondolni, hogy az kocsiépítők mind autóbuzi fanatikusok lettek volna, akiknek a világa a négy kerék és a kasztni határolta térre szűkült Az Autohistory-n eddig is esett már szó néhány szakemberről és álmodóról, akik különböző területeken is kipróbálták már magukat, mielőtt autótervezésbe fogtak. Többen közülük repülőgépeket építettek, mások az ipari formatervezés széles skáláját zongorázták végig. A mostani példánk talán a legsokoldalúbb mind közül; s az ő autói a legkülönösebbek közé is tartoznak.
Richard Buckminster „Bucky” Fuller (1895-1983) számos mesterségben jeleskedett, mielőtt autóépítésbe fogott volna: filozófus, művész és költő is volt egyben, de dolgozott mérnökként, építészként, térképészként, matematikusként és tengerészként is. Az általa megalkotott geodézikus kupolára való hivatkozásként nevezték el Harold Kroto, Robert Curl és Richard Smalley a sajátos formájú sokatomos szénmolekulákat "Fullerénnek".

Fuller 1967-ben épített geodéziai kupolája Montreálban (Forrás)

És a róla elnevezett Fullerén-labda (Forrás)

Nem csoda, hogy ez a sokoldalú ember egy igen különleges és előremutató autót alkotott a Dymaxion személyében. A kivitelezésben fontos szerepet kapott a neves hajótervező és repülőgép építő mérnök Starling Burgess, és Fuller régi barátja, Anna Biddler, aki anyagi támogatást nyújtott a terv megvalósításához. Megalakították a 4D céget és 1932-ben, a Locomobile régi bridgeporti üzemében láttak neki egy csoport fémipari, karosszériaépítő, gépész és asztalos szakember közreműködésével az autó megépítésének; az alap egy háromkerekű dupla alváz volt, amelynek a hátsó részében, a kormányzott kerék fölött kapott helyet a 75 lóerős Ford V8-as motor, amely a két első kereket hajtotta. Ehhez csuklóval csatlakozott egy másik vázszerkezet, amelyre a hátsó kerék volt kapcsolva. Az úgy viselkedett, akár egy hajókormány: 90º-al lehetett elforgatni, így az autó gyakorlatilag egy helyben, a hátsó tengely mentén meg tudott fordulni. Erre az alvázra szerelték rá a szélcsatornában kikisérletezett aerodinamikus karosszériát, amelynek a legérdekesebb vonása a hátsó ablakok hiányát kiküszöbölendően beszerelt visszapillantó periszkóp volt.

1933 Dymaxion No. 1

Dymaxion No. 2 szerkezeti rajza (Forrás)

A Dymaxionnak nemcsak a külseje volt döbbenetes; közel 200 km/h-s végsebessége abban a korban csak a leggyorsabb versenyautókkal tette összemérhetővé. A kocsit 1933 júliusában mutatták be a nagyközönségnek, amelyet lenyűgözött a futurisztikus jármű. Az autót Alford „Al” F. Williams kapitány vette meg, aki abban az időben számos világcsúcsot felállított hidroplánjával. Hozzá érkezett 1934-ben Angliából William Francis Forbes-Sempill repülőmérnök, hogy alapos vizsgálatnak vesse alá a szokatlan konstrukciót. Az egyik próba során bekövetkezett a tragédia: a Dymaxion összeütközött egy autóval, és a balesetben meghalt az őt vezető személy, illetve Forbes-Sempill is megsérült. Bár a későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy a balesetet nem az autó szokatlan szerkezeti felépítése okozta, a közvélemény a Dymaxion ellen fordult, és az emberek „freak-car” néven, vagyis torzszülött autóként kezdték emlegetni. A baleset miatt az időközben elkészült kettes számú modellt már nem vette át angol megrendelője, és a 4D cég súlyos válságba került. Bár Fuller teljes vagyonát felélve elkészített még egy harmadik autót is, a Dymaxion végleg megbukott.

1934 Dymaxion No. 2

Drámai a különbség a Dymaxion és egy korabeli autó közt (Forrás)

1934 Dymaxion No. 3

Az első modellt Williams az USA Szabványügyi Hivatalának adta el, a kettes számú kocsit Fuller végül gyára munkásainak ajándékozta; majd évekkel később az autó tyúkketrecként vegetált. A hármas számú modell Leopold Stokowskihoz került, aki hamarosan továbadta; innentől fogva az autó sorsa nem ismert. 1943-ban az egyes számú autó egy tűzvészben megsemmisült, s bár Fuller elkészítette az utánépítés terveit, az soha nem valósult meg. A hármas számú autóról nincs információ, bár a híresztelések arról szólnak, hogy az 1950-es években egy roncsautó-telepen bezúzták. A kettes számú Dymaxion azonban még napjainkban is létezik: a renói Nemzeti Autómúzeumban van restaurált állapotban kiállítva.

1934 Dymaxion No. 2 napjainkban (Forrás)

A Dymaxion projekt azonban nem csak autóépítésből állt. Fuller szinergiaelvének - minden mindennel kapcsolatban áll, ennek megfelelően minden hat mindenre kölcsönösen - illetve energiatakarékossági törekvéseinek demonstrálására készítette el a Dymaxion házat, amely kör alakú kialakításával és felépítésével igen jövőbe mutató volt Például a tető formája úgy lett kialakítva, hogy a levegő magától áramoljon körbe az épületben, állandfóan frissítve a belső tereket. Szintén Dymaxion néven alkotta meg sajátos, poliéder, vagyis térbeli sokszög vázra feszített világtérképét, amelyen a földrészek és óceánok torzítás nélkül szerepelnek.
Fuller még egyszer, a negyvenes években vett részt autótervezésben; Henry J. Kaiser bízta meg egy kisméretű családi autó elkészítésével. A terv azonban soha nem öltött testet, s a háború után Kaiser már hagyományos formájú autókkal jelentkezett.
A Dymaxion autók Fuller ésszerűségen alapuló építésmódjának prezentálására jöttek létre, azonban messze álltak attól, hogy a valóságban valaha is bebizonyítsák az alkotó igazát.